Szekeres József (szerk.): A színész művészete ma. I. - Korszerű színház 51-52. (Budapest, 1963)

A színész művészete ma

11

Milyen segítséget jelentenek ma Sztanyiazlavazkij felfedezései a romantikáé, patetikua azinháznak? Milyen ma az ilyen irányzatú színészek játékmodora, mi benne a korszerű és mi az archaikus? Hogyan törik meg az "életigazaág" követelménye az emelkedett játékstílus hagyományának prizmáján? Mindezek a kérdések a gyakorlatban oldódnak meg, gyakran éles művészi harcban. Itt az ideje, hogy a sajtó hasábjain vessük fel, különböző álláspontoknak adjunk helyet.

Valaha az éneklő deklamáláaról való lemondás már fordulat volt a színházban, aztán ugyanilyen fordulat lett, hogy lemondottak már sokkal finomabb és modernebb konvenciókról éa sablonokról. A Művész Szinház az átélés művészetéért harcolt a maga tiszta formájában, könyörtelenül kiirtotta a legcsekélyebb megjátszást és pózt is. Sztanyiazlavazkij győzött, megtalálta az utat a színpadi igazsághoz, olyan színházat alapított, amelynek színészei a realista művészet magasrendü mintaképeit hozták létre

Ma azonban gyakran találkozhatunk olyan előadásokkal, amelyekben a színészek természetesen és egyszerűen játszanak, mintha minden a rendszernek megfelelően történnék, még sincs igazság a szinpadon. A minket körülvevő élettől ugyanolyan távol vannak ezek a színészek, mint azok a deklamáló színészek voltak, akik ellen Sztanyiszlavszklj küzdött. Ez azt jelenti, hogy megnőtt a hazugság alkalmazkodó képessége a szinpadon, tökéletesedett a hazugság, ennek megfelelően finomabb módszereket kell alkalmaznunk az ellene folyó harcban.

Gyakran az a vélemény, hogy a szinész játéka élethü, ha egyszerű, ha nincs benne szemmel látható megjátszás stb. A mai okos, a hamisítás iránt rendkívül érzékeny nézőt azonban nehéz becsapni ezzel a külső, látszólag élethü burokkal. Akkor is azzal a meggyőződéssel fog távozni az előadásról, hogy más az élet, és más az, amit a szin-