Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)

Színpadi képszerűség

rendkívüli áttetszőségét éri el.ennek-következtében a színpadi cselekmény általánosított értelmet nyer és teljes képmásnak tűnik,

A teátrálitást nem határozza meg egyetlen valamiféle stilusjel, fogásai és kifejezőeszközei a legkülönbözőbbek lehetnek - ez már a darab stílusától függ. A teátrálitásnak különbözők a megjelenési formái, de minden esetben alkotó elv, amely feltétlenül kötelező a színpad minden művésze számára. Amellett hangsúlyozni kell, hogy a realista művészetben a teátrálitás egyetlen típusa sem választható el a léttől, mert a lét magában foglalja a kifejezőeszközök teljes összegét. A létet kell eszmeileg, érzelmileg, esztétikailag értékelni és akkor a színházi kifejezőerő eszközeivel fel lehet tárni a darab atmoszféráját, belső ritmusát.

A realista teátrálitás értelme abban áll, hogy a művész az életbéli benyomások óriási tömegéből és a lét pszichológiai tényeiből kiválasztja a legkifejezőbb, a leglakonikusabb példákat és minden feleslegest,esetlegest félrevetve, az egyéniben feltárja az általánost és tipikusát, ami tükrözi az ő egyéni képi érzékelését. A színházi kifejezőerő keresése aktiv alkotófolyamat, a darab legfőbb és leglényegesebb elemének felderítése, a szerep lelkének és értelmének felderítése.

Nézzünk errs is két példát.

Hmeljov a Karenina Annában. Karenin monológja Annához fűződő viszonyáról. Karosszékben ül és mélyen elgondolkodva beszél feleségéről, dönt az asszony és önmaga sorsáról, hol ezt veti fel, hol azt - és fennhangon elmondott gondolatai közben gépiesen hol lehúzza, hol ismét felhúzza jegygyűrűjét. Nehezen tud véglegesen határozni. Felkel a székből, még mindig ingadozik.És egyszerre csak észreveszi, hogy markában a lehúzott gyűrű. Az első pillanatban vissza akarja huzni ujjára, de aztán egy pillanatnyi habozás után szarkasztikusán elmosolyodik ás zsebébe dugja a gyűrűt. Már döntött...- 50 -