Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)

Színpadi képszerűség

it, nem hasonlatosságukra,hanem dialektikus egységűkre kell törekedni, mert csak ebben Jelenhet meg a realista teátrálitás sajátszerűsége.

Mig a reneszánsz művészetét az a törvény irányította, hogy nem szabad egybeesnie a képmásnak a mindennapi életben látottakkal, a realista művészet költői képszerüeége első látásra mintegy egybeolvad az ember létezésének hétköznapi normájával.

Lear király sohasem keveredik el az uralkodók tömegében, mindig föléjük fog emelkedni, ám Qoriot apó, Karenina Anna, vagy Rasskolnyikov látszatra semmiben sem különbözik Párizs vagy Pátervár lakosaitól - képszerű, általánosító Jelentőségűk megőrzi a mindennapi élet formáit.

Emellett azonban Balzac, Tolsztoj ée Doeztojevsz kij alakjai általánosító erejűket és költői telítettségűket tekintve Shakespeare alakjaival egyenlő fokon állnak.

A reneszánsz művészi módszere nem adott teljes képet a történelmileg létező személyiségről, de a lényeges mélyen feltárult benne. A realista módszer pontosan visszaadja a történelmi hétköznapok vonásait. Ha azonban feladatát arra korlátozza, hogy ilyen felületes módon ábrázolja az életet, csak a formai élethűséget,de a lényegbeli tartalaatlanságot keresse, akkor a realista előfeltételek lapos naturalizmussá korcsosulnak.

 realista művészetben és különösképpen a realista színházban tesz szert a legnagyobb Jelentőségre a müvésziség, a költőiség, a teátrálitás elve, az az elv, hogy az ábrázolt életjelenségekből ki kell vonni legmélyebb belső értelműket, minthogy már maga a realista művészet formája önmagában véve is életszerű, természetes, mindennapi, és minél természetesebb, annál erősebb a realista művészet hatása.

De baj van,ha a realista színház feladatát csak a külső jelenségek ábrázolására korlátozza, csak mindennapi hasonlatosságra törekszik. Akkor a művészet fejlődésének legmagasabb történelmi fokán önmagát számolja fel,mert ha nin- 42 -