Bojadzsijev, Grigorij: A színház költészete - Korszerű színház 49-50. (Budapest, 1963)
Színpadi képszerűség
színpadi képszerüség A színpadi művészet a legrégibb időktől kezdve mindmáig " az ember sorsát, a nép sorsát" fejezi ki, hogy Puskin szavaival éljünk. Bármennyire különbözik ia egymástól Szophokléez, és Shakespeare, Lcpe de Vega és Molière, Gribojedov, Oaztrovszkij és Csehov, Gorkij és Majakovszkij - egyesíti őket alkotásaik életigassága. Ez az igazság azonban mindig sajátos Jelleget Sít,amely tartalmában és formájában is különbözik, mert nem úgy teremtik meg, hogy egyfajta és változatlan módon közvetlenül átviszik a színpadra a valóság tényeit, hanem minden történelmi időszakban a színházi művészet sajátos típusát, a teljesen sajátos teátrálitást teremtik meg, amelynek alkotó elvét a művész által felfogott és feltárt kor leglényegesebb vonásai tükrözésének feladata határozza meg. A probléma bonyolultsága abból adódik, hogy a művészet képszerüsége és az életszerű hasonlóság kölcsönös kapcsolata nem mindig azonos, hanem az idő múlásával változik. A színház történelmi fejlődésének kezdetén a színpadi művészet igazsága távol állt a külső élethüságtől ás csak a színház későbbi fejlődése folyt le az életszerű hűség formái felé való szakadatlan mozgás Jegyében. Ezt a több mint kétezeréves történelmi folyamatot grafikusan két közeledő vonallal lehetne ábrázolni, amelyeknek legnagyobb eltávolodás! pontján az antik színház áll, valamennyivel közelebb a reneszánsz színháza, és metszéspontjukban az újkor realista színháza. Az antik színész különös teátrálitása rendkívül kifejező. A színháztörténet bölcsőjénél ott áll a görög protagonists fenséges alakja, arcán hősi maszkkal, testén papi ru- 40