Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)
III. Néhány Shakespeare-előadásról
pésre, de megfontoltan és tudatos szenvedéllyel, amig kezük össze nem ér. Mikor a két kéz összeér, az előfüggöny összehuzódik mögöttük, mintegy elszigetelve őket mindentől, ahol biztonságban maradhattak volna és, ajkukon egyazon sóhajjal, útnak inditva őket sorsuk felé. Képi szempontból a koncepció ragyogó. A hangnem szempontjából vannak bizonyos bökkenői. Kaptunk egy pezsditő és üditő hatású reneszánsz dokumentumot. De mint minden dokumentumnak, ennek is kezd végül valami prózai tapintása lenni. Néha annyira leköti a törekvés, hogy egy jelenet minden részletét kitöltse vagy uj hangsúlyt találjon egy jól ismert szakasz számára, hogy az emelkedő ritmustól átfűtött egészet különálló darabkákra szabdalja. Különösen vonatkozik ez Atienza Mercutiójára, a szerep korábbi, szinpompásabb szakaszai során. A Mab királynő-monológot a szó szoros értelmében szétszaggatják az uj és éles meglátások; minden kis trouvaille önmagában sziporkázó, de mire az egyes sorok átgondoltan friss értelmet kapnak, az egésznek sima áramlása odaveszett, Rosalind Atkinson1^ dajkája is megsínyli a törekvést, hogy gagekkel tűzdeljék tele; a darab központi vonala itt-ott megtörik, mert a jelenetről jelenetre haladó felderítő akció során időnként belenyisszantanak. Túl sok mindent tárnak fel menet közben, semhogy a történet egyivii rakétaként szárnyalhasson fel és be kell érnünk azzal, hogy érdeklődésünk a pillanatnyi történésben elégülhessen ki. Rosalind Atkinson (sz. I900) uj-zealandi születésű neves angol színésznő, elsősorban karakterszerepekben arat sikert. Az utóbbi évek során az Old Vic-ben és Stratfordban a Shakespeare-repertoár legtöbb idősebb nő-szerepét eljátszotta. 12?