Kerr, Walter: Színház Amerikában - Korszerű színház 47-48. (Budapest, 1963)

I. Gondolatok színházról, drámáról

a zsebünkből, hogy tudassák velünk; a helyzet bizony feneketlenül reménytelen. Legsikeresebb darabjaink túlnyomó többsége mogorva és enyhén rángatódzó képpel mozog a színpadon.

Hát igen; könnyen megbocsáthatunk annak a nézőnek, aki kilenctől ötig legjobb tudásához mérten dolgozott és öttől lefekvésig továbbra is azon munkálkodik, hogy a világot maga körül széppé tegye, ha türelmetlenséget és hitetlenséget árul el, amikor, valahányszor a Broadvayt csak felkeresi, kénytelen bonyolult ábrázolatokat szemlélni az általános rothadásról.

Idegbaj és középszerűség

Egy-null a panaszosok javára. Engem magamat is bizonyos türelmetlenség fog el az idegbajos drámákkal szemben, nem anynyira azért, mert a bájt és a nyájas derűt hajszolom, hanem mert véleményem szerint - és szinte törvényszerűen - ezek a drámák középszerűek, másodrendüek.

Az igazi idegbeteg általában olyan erők áldozata, amelyeket nem ért meg és ezért nem győzhet le, sőt még csak értelmes küzdelmet sem vívhat ellenük.

Ilyen körülmények közt meglehet, hogy gombostühegyre tűzve és ott vergődve-tekeregve, mint egy kórkép jellegzetes mintapéldánya, lenyűgöző látvány; de mivel értelmi képessége valamiképpen korlátozott (megfelelő önelemzésre például képtelen) és mivel akarata bénult, nem valószinü, hogy hirtelen kiegyenesedik, viváállásba helyezkedik és önnön érdekeinek védelmében megharcol a világgal. Igazi, tisztességes és szenvedélyes küzdelem csak akkor jöhet létre, ha az esélyek mindkét oldalon nagyjából egyenlőek; és dráma, a műfaj specifikumainál fogva, csak akkor jöhet létre, ha a színpadon feszült cselekvés és ellencselekvés folyik.

10