Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)
I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek
francia társadalom és színház helyzetéből fakad és következik Vilar programjából is: nagy alkotásokkal mozgósítani a társadalom olyan rétegeit, amelyek a polgári világgal és renddel szemben, már osztályhelyzetüknél fogva is, ellenzékben vannak. Ezt a társadalmi tömegjellegét a szinház nálunk sem veszti el; azonban más alakot ölt. - Amig például y a kapitalista köztársaság alatt Smetana Libusája csak erőlködve tartotta magát a repertoáron /átéltem egy előadást 1936-ban, amikor a nézőtér alig egyharmada volt tele/, a szocialista köztársaságban a devini szabadtéri szinház előadását százötvenezer néző látogatja, s az előadás olyan atmoszférát teremt, amilyenben a görög tragédia születhetett. És a hasonló jellegű szinházi ünnepségek egyre szaporodni fognak. A színházművészet fejlődésének súlypontja azonban másutt van. A szocialista forradalom fejlődése a művészetet és a művészeket egyre inkább arra inditja, hogy az ember belső világát vizsgálják. Az emberi jellem, a szocialista etika, a szép iránti érzék,a közösségen belül fejlődő egyéniség, az egyén és a társadalom kapcsolata és kölcsönös felelőssége - ezek a kérdések jelennek meg egyre inkább a figyelem gyújtópontjában és ezek nyomják rá bélyegüket a színházra is. A televízió és a film itt még más irányban hat; a televíziónak már ma naponta három milliónyi nézője van - akik itt a szinészi teljesitményt az ápró gesztusok, a szem kifejezőereje, az arcizmok rezdülése alapján tanulják meg érzékelni. A jövő szinháza egyre inkább az emberre, a színészre összpontosul majd. Ez azonban nem jelent politikai meghátrálást, inkább erősebb és mélyebb politikumot: olyat, amely megfelel a szocialista társadalom fejlődésének. Meggyőződésem, hogy pusztulásra van Ítélve az az elmélet,amely a szinház feladatát abban látja, hogy a technika maximális kihasználásával fejezze ki a modern élet gyors ritmusát és sietését. Nyugtalan kort élünk, szokták mondani, 8 állítólag a színháznak ezt a nyugtalanságot is vissz? kell tük- 20 -