Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. II. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 45-46. (Budapest, 1963)
I. Előszó - II. Szövetségesek és ellenségek
hető leggyakrabban idézzük majd önmagunk számára is. Mert mindegyikünknek - tizszer inkább, mint a művészeknek szükségünk van arra, hogy megtanuljuk szeretni önmagunkban a művészetet, mivel, mint művészet értékelői, szüntelen kisértésnek vagyunk kitéve, hogy a művészetben mindenekelőtt önmagunkat szeressük*- a magunk mindenről döntő kinyilatkoztatását, a magunk kritikusi nevéc, a magunk tekintélyét. Ráadásul számunkra tizszer nehezebb erről leszokni - éppen a birói helyzet kinálja az összes kisértéseket, amelyeket az öntetszelgés, a hiúság, az individualizmus jelent. Csoda volna, ha ez másképp lenne. És én, aki e sorokat Írom, jól tudom és érzem, hogy ugyanezek a csapdák bennem is élnek, azokban a pillanatokban is, amikor az ellenük való figyelmeztetést papírra vetem. Sztanyiszlavszkij nevét ejtettem ki - emlékezzünk rá, milyen gyakran üzente a kritikusoknak és teoretikusoknak: "Aki a művészetben valamit elő akar idézni, annak a művészekkel az ő nyelvükön, az alkotás nyelvén kell beszélnie." Ezt rendszerint mint tanácsot emlegetik, abból a célból, hogy a teoretikus óvakodjék a száraz, élettelen nyelvtől. Persze a nyelv minden irodalmi, tehát kritikai megnyilatkozásban is csak valami mélyebb és lényegesebb dolognak lehet a következménye - az élethez és művészethez való viszony következménye, a művészi alkotó munkában vállalt részesedés barométere. Hihet-e a művész a kritikusnak, ha a kinyomtatott sorokból nem érzi meg, hogy a művészi kutatásnak ugyanaz a szenvedélye és ugyanaz az alkotóerő szól hozzá, amely őt, a művészt az alkotás kalandjába kergette? Hihet-e neki, ha beszámolójából hűvösséget, részvétlenséget, birói felsőbbrendűséget, az alkotó szándék iránti értetlenséget olvas ki; ha a sorok mögött olyan embert érez, aki először kivárja, milyen eredményt hoz a művész harca és majd csak az eredményeket osztályozza? Nem hisz neki és joggal áll szembe vele! Nem arról van itt szó - értsük meg jól -, hogy 141 -
