Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

III. Megtisztulás

Ahová tekintesz, mindenütt az ember mint áldozat. Arcára ráült a szorongás. Megtelepedett rajta a félelem.Mosolya görccsé torzul vagy csak pillanatra hagyja önfeledten: e lények mélyén egzisztenciális szorongás feszül. Lényt lény után felmorzsoló külső erők nyomása, anélkül,hogy tudnák, mivel lehet e nyomást meggátolni.Az ember egyedül van. És morzsolja öt a világ, amelybe a saját akaratán kivül taszították.

"Mindannyian egyedül vagyunk a világmindenségben", igy fejeződik he Osborne Komédiása. "Valahogy ki kell kerülnünk belőle". Siegfried Meichinger nyugatnémet kritikus A jelen színháza c. müvében1^ /Theater der Gegenwart/ megállapítja az ember elszigeteltségére irányuló általános tendenciát: a dialógusok is megszűnnek; az alakok egyre inkább "befelé" irányítják a párbeszédet, önmagukkal beszélgetnek; az ember agya, álma, és a hallucináció válik a színdarabok színhelyévé - olyan területek, ahol megszakadnak az emberek egymásközötti kapcsolatai. A szinpad Franz Kafkát hivja segítségül, hogy elmondja helyette: "Itt vagyok s ez minden, amit tehetek. Csónakomnak nincs evezője. A halál legmélyebben fekvő tájairól érkező szél hajtja őt."

A drámairó is egyedül van. A dráma, ebben a bomlasztó társadalmi légkörben, már nem a nemzet, a közös érdekekkel, közös hittel, a kollektiv cselekvés vágyával összekapcsolt bármiféle nagyobb társadalmi közösség ügye többé. Az Író legfeljebb a darabjait játszó szinházi cimborákkal van együtt; esetleg ideiglenesen néhány más szerzővel, ha a

1/ Meichinger müve 1956-ban jelent meg Frankfurt am Meinben. A következő idézetek ebből a kötetből származnak.- 77 -