Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

II. A dráma drámája

szikiik, mihelyt az embert társadalmilag kategorizálja. Ebben a szellemben magyarázza más szerzők müveit is:

Brecht Kurázsi mamája Ionesco számára nem konkrét ember sorsáról szóló háborús darab, nem "pusztán háboruellenes darab”. Szerinte ez a dráma az Ember sorsáról vall általában -és ez minden helyzetben és minden korban érvényes! Hasonlóképpen olvassa Csehovot is. "A Cseresznyéskortben vagy a Három nővérben nem egy bizonyos társadalom agóniáját látom - itt egy társadalmon keresztül minden társadalom és az emberek sorsa általában tárul a szemünk elé." /Les Lettres Françaises. 1958. április 10./ E lap elindította ankét keretében adott nyilatkozatban Ionesco igy fogalmazta meg véleményét az avantgardizmusróls "Mint kisfiú, a Vaugirard tér közelében laktam. Emlékszem — pedig olyan régen volt! - a rosszul megvilágított téli vagy őszi- esti utcára; az anyám kézen fogva vezetett és én féltem, amolyan gyermeki félelem volt bennem... A járdákon sötét emberárnyak suhantak, egymásba ütközteksfantomszerü árnyak, hallucináció. Valahányszor ez a gyermekkori kép megelevenedik az emlékezetemben, mindig arra gondolok, hogy azok az emberek ma már biztosan halottak - s számomra a világon minden árnynak, káprázatnak tűnik. Bettenetes szorongás lesz úrrá rajtam. Lám, ez a mi világunk: sivatag, amelyen elenyésznek az árnyak. Kópes-e ezen valamit is változtatni bármiféle forradalom? Meghaltak a zsarnokok, meghaltak a forradalmárok is. De a világ ezenfelül valami más is :még mindig nem nőttem ki a gyermekcipőből, amikor megérkezve második otthonomba megpillantottam egy ilyen fiatal, nagy és erős férfit, amint rávetette magát egy öregemberre és ököllel ütötte, lábbal rúgta. Ezek ketten már szintén halottak. És bennem a világnak csak azok a képei élnek, amelyek a múlandóságot és a kegyetlenséget, az ürességet és a haragot, a hiábavalóságot, az ellenszenvet és az undort fejezik ki. És ezt bizonyltja minden, amit látok, amit láttam és amit már gyermekkoromban megértettem; az üres és szennyes düh, a hirtelen hallgatásba fulladó felkiáltások, az árnyak,amelyeket örök- 66 -