Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

II. A dráma drámája

ren főként három szerző szerzett érdemeket, nevüket az elkövetkező öt-hat évben egy lélegzetre mondták ki - három drámaíró, akik az önmagát avantgardistának nevező mozgalom élharcosai voltak: Samuel Beckett, Eugene Ionesco, Arthur Adamov. A francia dráma és színház e radikális reformátorainak egyike sem francia. Beckett ir, Dublinban született. Ionesco román, a harmincas évek végétől él Párizsban, ahol kinai nőt vett feleségül. Adamov a Kaukázusban született orosz. Azonban valamennyien Franciaországot - pontosabban Párizst - választották hazájuknak, és a francia nyelvet anyanyelvűknek. Ezen a nyelven indultak el pályájukon is, csak Beckett irt eleinte angolul, ma már azonban főként a franciát használja és darabjait többségükben lefordítják angolra. A nyelvhez való különleges kapcsolatuknak, ujitó tevékenységüknek a forrása - véleményem szerint - éppen abban rejlik, hogy a francia nyelvet mint választott anyanyelvet sajátították el.

Fellépésük viharos volt. Nem a dráma válságát akarták valamilyen reformmal megoldani, hanem a drámát igyekeztek megszüntetni. És vele együtt a színházat is. Azt javasolták a korabeli drámának, kövessen el öngyilkosságot. Úgy javasolták ezt, mint az egyedüli és gyakorlatilag megvalósítható kiutat. És éppen ebben vaui átütő tettük. Látnunk kell, hogy igazuk volt,amikor a korabeli burzsoá színházzal szembeszegültek, és ez teszi elfogadhatóvá azt a pátoszt, amelylyel a régi színházat "lesöpörték az asztalról". A mi háború előtti élcsapatunk sem viselkedett másképpen - Voskovec és Werich1'’^ első darabjaiban vagy Adolf Hofmeister16^ Menyasszonyában kézenfekvő analógiát találhatunk. Nem is

15/ Voskovec és Werich a Felszabadult szinház szerzői és rendezői. Prága legnépszerűbb alakjai. Nevükkel "V és W" jelzés alatt is találkozhatunk.

16/ Adolf Hofmeister - /1902- / eredetileg jogász. Az első köztársaság idején az irodalmi avantgardě hive. A felszabadulás után kulturális osztályvezető a Tájékoztatásügyi Minisztériumban, majd nagytövet Parisban, s később a Képzőművészeti Főiskola tanára.