Kopecký, Jan: Befejezetlen harcok. I. A színház a szocialista forradalomban - Korszerű színház 43-44. (Budapest, 1963)

IV. Harcok a holnapért

Icai szemben: ami érvényes néhány, a drámairás perifériáján vegetáló konjunkturalovagra, rájuk nem vonatkozik. A szo­cialista alkotmány évét a dráma sok sebhellyel és karcolás­sal érte meg - ezek azonban többnyire harcban, s nem a be­mutatók utáni banketteken szerzett karcolások voltak. Ha meg akarjuk teremteni a szocialista drámát, akkor nem sza­bad csupán szónokolnunk róla és valahol a távolban keres­nünk. Ez a dráma nem valahol a beláthatatlan jövőben van,, csirái és kezdetei már a mában sarjadnak, és - egyebek kö­zött - az is a feladatunk, hogy időben felismerjük a csirá­kat, amikor még rejtve vannak s ha már ápolni és megvédeni nem tudjuk, legalább ne tapossuk el őket. És legyünk képe­sek felismerni a valóban ujat attól, ami csak szinleli az erőt, de távol van tőle s ami olyan érdemekre pályázik,ame­lyek nem illetik meg. Ez a megkülönböztető folyamat már elindult, a dráma­írók, a színházak, a közönség és a kritika fokozódó együtt­működésével, Mert pl. semmit sem segitett Cachnak az óvatos politikai reklám, amellyel a Nagynéném. nagynénéd c. darab­jának bemutatója előtt igazgatták az utat és amely még a kritikákban is visszhangzott: a darab majdnem olyan gyorsan tűnt el a repertoárból, mint amilyen gyorsan elkészült. Nem segítettek a pályázati dijak Roziknak és Rihának18^ sem. Amiként Sever^/ A vonat nem vár c. darabján sem segitett az a propaganda, hogy a nyugati és hazai divatos ál-avant­­garde származéka. Az ilyenfajta müvek megjelenhetnek ugyan a színpadon, de ma már nem állják meg a helyüket. Ezen a területen uj és sokat Ígérő folyamattal találkozunkra szín­házművészet hálóján egyre nehezebben jut keresztül a se­lejt vagy a látszatérték. A fejlődés egyre magasabb színvo­nalat követel. 18/ Bohumil &iha - /I907 -/ eredetileg tanitó. Életének nagy részét falun töltötte, ezért prózájában, ifjúsági regényeiben is paraszt-témákat dolgoz fel. 19/ J. Sever - formai ötletekben tobzódó jelentéktelen iró.- 115 -

Next

/
Thumbnails
Contents