Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

A színház művészetéről

Nyilvánvaló hát, hogy a színpadon valamilyen különleges határvonal érzését kell kelteni úgy, hogy a néző, annak elle­nére, amit testi szemével lát, meg legyen győződve, hogy a két réteg egymástól elválasztott réteg. Elmondom neked, hogy ezt hogyan éred el. Kontur és arány már jelezte a megfogható szik­­laszerü anyagot, tónus és szin /egyfajta szin/ már éteri jel­leget kölcsönzött a ködszerü vákuumnak. Már most hozd lefelé ezt a tónust ás szint egészen addig, amíg majdnem eléri a ta­laj szintjét; de vigyázz rá, hogy ezt olyan helyen hajtsd vég­re, amely távolabb van a megfogható sziklaszerU anyagtól. Most azt kérdezed, hogyan képzelem én ezt a gyakorlatban. Foglalja el sziklád a színpadnak csak a felét, legyen olyan sziklaoldal, amely körül sok ösvény kanyarog és fussanak össze ezek az ösvények egy olyan lapos területen, amely a színpad felét, vagy talán kétharmadát is elfoglalja. Ezen elég hely jut a férfiaknak és az asszonyoknak. Most nyisd ki a színpadot és minden más részt is. Legyen üresség lent is és fent is és ebbe az űrbe hulljon bele és tűnjön el a pára; innen hozd szinre azokat az alakokat, akiket a szellemek képviselőivé formáltál. Tudom, hogy még mindig nem vagy egészen nyugodt ezt a sziklát és a ködöt illetően; tudom, hogy gondolataid mélyén ott fészkel egy emlék: a darabban később néháhy "enteriőr" kö­vetkezik, már ahogy ezt nevezni szokták. De az isten áldjon meg, ne törődj vele! Gondolj arra, hogy a várak belsejét abból az anyagból építették, amelyet a kőbányákból nyertek. Hát nem pontosan ugyanazzal a színnel kell hozzáfogni ehhez is? és a fejszecsapások, amelyekkel a nagy köveket kifejtették, nem ugyanolyan textúrát adtak-e minden egyes kőnek, mint amilyet a természet elemei, az eső, a villám és a fagy szőttek? így hát a továbbiakban sem kell megváltoztatnod sem elképzeléseidet, sem impresszlóidat. Csak variációkat kell alkotnod ugyanarra a témára; a szikla - barna; a pára - szürke - és ezekkel az esz­közökkel, csodák csodája, valóban megőrződ majd az egységet. 86

Next

/
Thumbnails
Contents