Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)
Kulcs az életemhez
majd adni fog - nem lehetett tudni. És igy fordultam a falnak minden éjszaka, gondolkozva és álmodozva, hogy jót aludjam. 1900. .január: Egyedül 1900-ban felébredtem... Addig csak tanakodtam, mi micsoda - merre menjek, merre kanyarodjam - van-e valami tennivalóm a világban. 1900-ban még nem szoktam korán kelni: egy csésze tea és pirított kenyér nyolc órakor - fél kilenckor már elég korai időpontnak számított; és ha éppen késő éjszakáig próbáltam, kilenc, fél tiz is elég korán volt ahhoz, hogy munkába kezdjek. De úgy ébredtem, mint ahogy lefeküdtem - össze nem zavarva, egyetlen gondolattal telítve - a színházéval. Halálosan fáradtnak kellett ahhoz lennem, hogy megfeledkezzem róla. Ez ébresztett fel reggelente. Ha nyolckor felkeltem, csak azért volt, mert ez izgatott, hogy keljek fel és folytassam... Sohasem valami morális érzék birt rá, hogy FELKELJEK. Sokszor maradtam fekve az ágyban, ha valami olyan gondolat motoszkált agyamban a Színház felől, amelyet végig akartam gondolni. Nem igen foglalkoztam testedzéssel, kivéve,ha gyalogolnom kellett - és Hampsteadben sok és jókora domb van. Sohase lovagoltam és igy nem kellett hétkor felkelnem, hogy kilovagoljak a napi sajtó fényképeinek anyagául. Se szükségem, se pénzem nem volt arra,hogy lovat vegyek vagy béreljek - ezzel sem volt bajom. 1900-ban találkoztam először Elena Meoval. Egyike azoknak az általam ismert asszonyoknak, aki tudta magáról, hogy kicsoda, mit akar, hová tart és mit kell tennie. És akkoriban teljes erejével ezt cselekedte. ...agyának szüntelen lángja örökké lobogó, Se beteg, se öreg, se holt, se magától el nem forduló... /Sir Walter sorai/ 25 !
