Craig, Gordon: Hitvallás a színházról - Korszerű színház 42. (Budapest, 1962)

Kulcs az életemhez

Úgy látszik, mintha ma, 1955-ben, egy egész sor érdemes színházi iskola működnék. Jó lenne, ha az európai színházat kutató tudósok feléjük fordítanák figyelő szeműket.

I89*f. szeptember 22.: Bhyl: Nincs lakás Hamlet számára egészen az előadás végéig 1 De ez senkit se zavart fölöslegesen

Hamlet és én már réges régen együtt Toltunk... mióta csak az eszemet bírom... Hamlet szinte úgy tűnt, mintha én magam Tolnék - bár sem hercegnek nem születtem - sem melankolikus fiúnak. De egyre közelebb és közelebb kerültem Hamlethoz, amig úgy nem tűnt, hogy ha nem is én magam vagyok - de $ áll hozzám a legközelebb. És ezért néha úgy gondolom,hogy én csak Horatio voltam.

Igen, ez a kedves, különös, oly könnyen érthető természetű fiú - ez a Hamlet - és az édesanyja... Emlékszem, mikor fiatal koromban játszottam ezt a szerepet, mennyire szerettem az anyáimat - Gertrudis királynét gondolom - szerettem vele lenni a szinpadon - de miért volt olyan rosszkedvű? A jelenetek,amikor együtt voltunk, és különösen az a jelenet, amikor a szobába bejött hozzánk az apám - merően nézve bennünket sápadt és izzó szemeivel. Szegény drágám - az anyámat gondolom - ő nem látta az apámat - csak a székeket és az asztalt - az ágyat - de őt nem. Semmit se hallott, csak az én szavaimat, az övét nem. /Azt hiszem, hogy Shakespeare semmi hibát nem követett el itt, nem volt gügye./ És amikor apám elhagyta a szobát és elérkezett az éjszakai búcsú ideje, mennyire, mennyire szomorú voltam - sírtam - igen, sirtam, de csendesen, amikor azt mondtam anyámnak, hogy "ha áldva lenni óhajtasz anyám. Úgy kérlek, áldj meg".

És a saját életemben is - Így éreztem. Hamlet nemcsak egy darab volt a számomra, és nem is egy eljátszandó szerep - egy vagy más módon napról napra éltem Hamlet életét. így kellett

18