Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A színpadi atmoszféra

kát pályájukról milyen pajkosan hajítja ki, akkor a függőleges emelvényrendszert úgy kell elkészítenünk, hogy a cselekvő alak mintegy Gulliver hatását keltse.

A függőleges emelvényrendszer alkalmazásával tehát a színészi alak a közönség szeme előtt hol összetöpörödik, hol pedig felnő - mindig a rendező alkotói törekvése szerint.

Ezen a helyen bizonyára nem szükséges már arról beszélnünk, hogy a szinpadi térkiképzésnek háromdimenziósnak kell lennie, mert csak ilymódon lehet összhangban a színész háromdimenziós testével.

Ebben a kérdésben azonban valami más is érdekel bennünket. Azt kérdezzük, milyen jellegűek legyenek azok a háromdimenziós formák, amelyek a szinpadi emelvényrendszerek építőanyagát alkotják?

Hiszen a naturalista szinház is alkalmazott háromdimenziós formákat a színpadon: fákat, kályhákat, dombokat, olykor még papirmaséből készült egész sziklákat is stb.Vajon nem tértünk-e vissza végül is ezekhez a formákhoz? És ha nem,akkor miben különböznek a mi háromdimenziós formáink a naturalista szinház háromdimenziós formáitól? A legfőbb és szembetűnő különbség, hogy a naturalista szinház formái esetlegesek és önálló, ezenfelül müvészetellenee célt valósítanak meg: azt tudniillik,hogy a színpadon megteremtsék az élet illúzióját. A mi háromdimenziós formáink viszont harmonikusan szabályosak és nem akarják megteremteni sem az élet illúzióját, sem más valamiféle illúziót, hanem azt az egyetlen célt szolgálják,hogy megadják a színész művészete számára a szükséges ritmikai és plasztikai bázist. Azt hiszem, szükségtelen bizonyitékot hoznom arra, hogy a naturalista szinház, meghirdetett alapelvénél fogva, esetleges tárgyakat és formákat vitt át a színpadra,és Így azokat, minden további nélkül, mindenféle művészi légkörből kivonta.- 75 “