Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

Bevezetés

tradicionalista irányzat képviselt /a meiningeniek bevallottan következetes utánzásával/, a realista törekvéseknek két alapvető megvalósítási kísérletét különböztethetjük meg a kor oroszországi színházi életében: Meyerhold stilizált színházát és Talrov neorealizmusnak, majd később konkrét realizmusnak nevezett irányzatát.

Mind Meyerhold, mind Talrov kiindulópontja Sztanyiszlavszkij és a Művész Színház gyakorlatának tagadása. Mig azonban Meyerhold ad abszurdum viszi ezt a tagadást és számára minden elvetendő, aminek köze van a Művész Színházhoz, Talrov /bár érzelmileg Meyerholdhoz áll közel és szavakban is jórészt ennek ad kifejezést/ a két iskola szintézisét igyekszik magasabb fokon megvalósítani.

Közös benne Meyerholddal a színészi művészet iránti féltő gond. A "művész szinházi"-nak nevezett szürke naturalizmussal, az elavult patetikus színjátszással és a moderneskedő dekadenciával szemben mindketten a testi apparátusában tökéletesen felkészült színész követelésével lépnek fel. Tairov is fenntartás nélkül vallja azt az elvi álláspontot, amelyet 1908-ban, a Színház, cimü gyűjteményes kötetben Meyerhold igy fogalmazott meg:

"1. Feltétlenül hűvösen csiszolt szövegmondás szükséges, amely teljesen megszabadult a vibrálástól /tremolótól/ és a sirós színészi hanghordozástól. Erőlködésről és zord hangról szó sem lehet.

2. A hangnak mindig legyen támasztéka, a szavak úgy hulljanak, mint a vizcseppek egy mély kútba: hallani a csepp tisztán kivehető koppanását és a hang nem rezeg tovább a térben. A hang nem folyik szét, nincs a szavak végén az a vonyitó hangvétel, amely a »dekadens* versek szavaiéit jellemzi.

3. A misztikus remegés erősebb a régi színház temperamentumánál. Az utóbbi mindig felfuvalkodott, külsőségeiben pedig durva /gondolok itt a hadonászó kezekre, a mellvereget égre, a hasratíté8ekre/. A misztikus remegés belső- 4 -