Tairov, Alekszandr: Színház béklyók nélkül. Egy rendező feljegyzései - Korszerű színház 41. (Budapest, 1962)

A színész

annál kevésbé, mert már ezen a területen is felmutathatunk bizonyos eredményeket.

A naturalista színház fesztelenségének következtében a jelenkori színpadon kimondhatatlanul tompa, "élethü" hangszin és kellemetlen, vulgáris, kispolgári, "természetes" beszéd honosodott meg és a "jóizlésti" színész számára mindez kötelezővé vált. Ha azt mondják egy ezinésznek,hogy egyszerűen és természetesen beszél, ez manapság dicséretek halmazát jelenti.

"Ne meséljen nekem természetességről azoknál - Írja Coquelin -, akik nem akarnak tagoltan beszélni, akik a közönség előtt éppúgy fecsegnek, mint az étkezőasztaluknál, akik elakadnak, kijavítják magukat, szavakat ismételnek és körberágnak mint egy szivarvéget és akik a költő szavait kásává változtatják. Tudom, hogy a színész ma a nagyon természetes hírébe kerülhet azzal, ha a mindennapi beszéd hangsúlyát utánozza, ha egyetlen szét sem mond ki hangosabban a többinél, ha elnyeli a mondatvégeket, dadog, lerövidít, ha olyan látszatot kelt, mintha nem találná a kifejezéseket, ha tiz percen keresztül egyhangúan beszél, majd hirtelen gyorsít, hogy hamarabb eljusson a hatásos véghez. És az itélet-képtelen közönség ámulő csodálkozásba tör ki: 'Úristen, milyen természetest Azt hihetné az ember,otthon van! Micsoda színész! Én semmit sem értettem, és ön? De milyen természetesen beszélt!’"

Igazságot kell szolgáltatni Coquelinnek: nehéz nála jobban kigunyolni azt az utálatot keltő egyszerűséget, amely a jelenkori színpadon tartós fészket rakott.

És abban is igaza van Coquelinnek: "az ilyenfajta színészek arra Ítéltettek, hogy csupán a jelenben Játszódó színdarabokban lépjenek fel,"

Ha a hétköznapiságnak ezt a stílusát másfajta müveknél akarják alkalmazni, még nyilvánvalóbbá válik művészetellenes jellege.- 47 -