Brecht, Bertolt: Epikus dráma - epikus színház - Korszerű színház 40. (Budapest, 1962)
A klasszikusok megfélelmlítő hatásáról
60 -nyoktól kötött stilusra - de hamis válasz.Csak arról van szó - ha szabad igy mondani —, hogy a rosszul konzervált húst erős fűszerekkel és mártásokkal teszik ismét élvezhetővé* Ha egy klásszikus mü szinreviteléhez fogunk, mindezzel tisztában kell lennünk* Uj szemmel kell néznünk a müvet; nem szabad ahhoz az elavult, szokásoktól kormányzott modorhoz tartanánk magunkat, amelyben a müvet a^hanyatló polgárság színpada elénk' tálálta. És nem . szabad, pusztán formai, külsó'séges, a műtől idegen "újításokra" sem törekednünk* A mü eredeti eszmei tartalmát kell kiemelnünk, nemzeti és ezáltal nemzetközi jelentőségét kell megragadnunk és e célból tanulmányoznunk kell mind a_mülkelétkésésének idején fennálló történelmi helyzetet, mind a klasszikus szerző állásfoglalását és különleges sajátosságait. Ennek a stúdiumnak megvannak a maga nehézségei, amelyekről már gyakran beszéltek és még sokáig fognak is beszélni* Pillanatnyilag ebbe a kérdésbe nem akarok belemélyedni, mivel szeretnék eljutni njég egy akadályhoz, amelyet a klasszikusok megfélemlítő hatásának nevez ek. Ez a sajátos megilletodöttség valamely mü klasszikus voltának hamis, külsó'séges felfogásából éred. A klasszikus müvek nagysága emberi nagyságukban áll,, nem pedig holmi külső',idézőjelbe tett nagyságban. Az udvari színházakban hosszú időn át "ápolt" előadási' hagyomány az önmagát túlélt, hanyatló polgárság színpadain egyre inkább eltávolodott ettől az emberi nagyságtól, és a formalisták kísérletei csak fokozták ezt a távolodást. A nagy polgári humanisták igazi pátosza helyébe a Hohenzollernek hamis pátosza lépett, az ideálok helyébe az idealizálás, a szárnyas lendület helyébe a szenzációhajhászás,
