Nyemirovics Dancsenko, Vlagyimir: Az igazság színháza - Korszerű színház 38-39. (Budapest, 1962)

Beszélgetések az ifjúsággal

Amikor Mitya Karamazov vagy Grusenyka örjöngeni kezd vagy mélységesen szenved, ez egyáltalában nem azt jelenti, hogy a színésznek tökéletesen olyannak kell lennie, mint az volt, amikor szenvedett az életben. Előfordul tökéletes azonosság is - ez olykor, nagyon ritkán fordul elő. Leginkább a szerep partitúrájának bizonyos pontjain történik ez meg. Ez azonban általában kockázatos dolog; ha a szinész igy viselkedik, könnyen hisztérikussá válhat. Teljes azonosság akkor sem lesz, mert az életben az ember csak szenvedne, amikor azonban a szinész szenvedést él át, valahol, ki tudja, tálául a kisagyában,örül - annak örül,hogy a művészet légkörében él, s erre törekedett egész életében és ez örömmel tölti el őt. Ezek a szenvedések örömet okoznak neki - ezért nem lehetséges azonosság.

Amikor az életbéli érzésekről beszélek, itt van azonosság. A színpadon azonban a szinész idegei azért remegnek, mert hozzájuk irányította óhaját: "Gyerünk, remegjetek csak, hogy megfertőzhessem veletek a közönséget!" Az életben azonban ezt soha nem teszi. /Feltéve persze, hogy nem szinészkedik az életben./

Hogyan készüljünk fel a színpadra lépés előtt? Erről talán nem engem kellene megkérdezni, hanem az itt ülő idősebb, tapasztalt színészeket. Mondják el ők,hogyan készülnek a szinpadra lépésre. A régebbi színészek, akiknek már hatalmas tapasztalatuk van, nyilván különböző módokon próbálták felkészíteni magukat.

Mi a mi színházunkban mindig ezt mondtuk; nem lehet átlépni a színpad küszöbét anélkül, hogy az ember ne hangolódjék át a szükséges közérzetbe. Azt mondtuk, hogy nem lehet az öltözőből mindennapi közérzettel a szinpadra lépni. Saljapin azonban pl. valósággal kérkedett vele, hogy a színfalak mögött állva szinpadra lépés előtt tréfált, mókázott, aztán sarkonfordult és azonnal benne volt szerepében.- 59 -