Szántó Judit, Sz. (szerk.): India színházművészete - Korszerű színház 37. (Budapest, 1962)

II. Vita a mai drámaírás és rendezés problémáiról

Nincs meg a kapcsolat

Az ilyen rendező nyilvánvalóan tudatlan. És az eredmény az, hogy Praszadot eddig még nem játszották hindi nyelven, holott az öt állam nyelve. Ez minden bizonnyal az igazi rendező hiányának tudható be. A harc Praszadért csak legújabban dőlt el és most már néhány uj embert eltölt a meggyőződés, hogy igenis előadható.

Szinházi vonalon a kerületek között nincs érintkezés. Más művészeti ágakban kölcsönös megértéssel találkozunk. A festők hatnak és visszahatnak egymásra. A szobrászoknak, zenészeknek, filmművészeknek közös nyelvük van. De a színházi rendezők és a drámairók között, közös eszközük ellenére, alig van kölcsönös kapcsolat.

Színházi vonatkozásban Európa egyetlen nemzetnek számit. A New lork-i siker rövid idő alatt átkel az Atlanti-óceánon. A német rendezőt meghívják Párizsba, hogy átadja stilusát. A hires francia rendező, Michel Saint-Denis a londoni Theatre Stúdióban dolgozott és hatással volt olyan színészekre, mint Laurence Olivier és John Gielgud. Ha egy francia drámairó Párizsban sikert arat, egész Európában játsszák.

Indiában nincs meg ez a szinházi összetartás és egység. Bengáliában ritkán tudják, hogy mit Írtak és játszanak Pandzsabban /ámbár azt hiszem, Pandzsabban mindig tudnak egy keveset Bengáliáról/. A marathi rendező nem tudja, melyek a legjobb darabok tamil földön, és a tamil menekül a marathi téma elől. A parszi társulatoknak fénykorukban volt bizonyos állandó befolyásuk India különböző részeiben. A XIX. században a dél-indiai "tájra vitt" táncdrámák hatottak a marathi színházra és ez a hatás egyben kölcsönös is volt. Ma a konferenciákkal és a kulturális fesztiválokkal kapcsolatban, legfelsőbb szinten beszélhetünk némi gondolati kölcsönhatásról. Ennek azonban nincs olyan befolyása, mint amilyen a huszas évek elején kerületről

141