Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Sztanyiszlavszkij igen sok időt szentelt annak a kérdésnek, hogyan kell megjelölni az összetett mondatokban a fontos és a kevésbé fontos szavakat. Arról beszélt, hogy nem lehet minden szó egyformán fontos, jelentésük szerint fel kell osztani őket többé vagy kevésbé lényegesre. Ha már a legfontosabb szavakat megjelöltük hangsúllyal, ugyanezt kell tennünk a kevésbé fontosakkal, amelyeket azonban mégis csak ki kell emelnünk, a többi szót pedig, amelyekre csak az általános értelem kedvéért van szükségünk, össze kell mosni.

Akkor aztán - mondta Sztanyiszlavszkij - a hangsúlyok egész komplexusa alakul majd ki: erősek, közepesek és gyengék. Sünt ahogyan a festészetben is létezik árnyalat,félárnyalat, fényárnyék, éppen úgy a szinpadi beszéd művészetében is a hangsúlyoknak egész lépcsősorai léteznek, amelyeket egyensúlyba kell hozni oly módon, hogy a kis hangsúlyok ne gyengítsék, hanem éppen ellenkezőleg határozottabban kiemeljék a legfontosabb szót, hogy ne konkurráljanak vele, hanem a nehéz móndat felépítésének és közlésének közös ügyét szolgálják. Perspektívára van szükség az egyes mondatokban ás az egész beszédben.

Sztanyiszlavszkij az órákon gyakran hasonlította össze a szinpadi beszéd művészetét a festészettel.-Tudják - mondta -, hogyan érzékeltetik a festészetben a kép mélységét, vagyis a harmadik dimenziót. Ez a valóságban nem létezik, nincs meg a keretek közé kifeszitett vásznon, amelyre a művész a maga alkotását festi. A festészet azonban képes a többsikuság illúzióját kelteni. Ezek a sikok mintegy benyomulnak a háttérbe, a vászon mélyére, az előtér pedig szinte kilép a keretből és a vászonból a néző elé.

A beszédben is vannak ilyen dimenziók, amelyek megteremtik a mondat perspektíváját. A legfontosabb szó mutatkozik meg legvilágosabban és a hangbeli térelosztás elejére kerül. A kevésbé fontos szavak egész sereg sokkal mélyebben fekvő dimenziót alkotnak.- 111 -