Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

feltárjuk az összes szereplők minden szereprészletének és minden Jelenetnek belső és külső tempóritmusát, megértjük, hogy ezt a színdarabot szenvedélyes küzdelem hatja át, és a besszemenovi, kispolgári, élősdi világ és az uj, fiatal erőteljes emberek világának összecsapásában rejlik a darab alapvető témája, döntő konfliktusa, az egész darab tempóritmusa pedig az újnak és a réginek ebből a szenvedélyes harcából következik és sokoldalúsága ellenére is teljesen hozzákapcsolódik a darab átfogó cselekményéhez.

Ily módon világossá válik, hogy a tempóritmus szervesen kapcsolódik a feltételezett körülményekhez, a feladatokhoz, a cselekvésekhez, a műalkotás teljes belső eszmei és művészi tartalmához.

Bármilyen mélyen és helyesen dolgozzuk is ki azonban a tempóritmus kérdéseit, minden holt teher marad, ha a szinész nem tudja alkalmazni a beszédben is.

Még ma is tartja magát nálunk egy olyan vélemény, hogy Sztanyiszlavszkij nem törődött a színpadi beszéd formájával és technikájával... Hiszen éppen ez okozta, a módszer e hatalmas részének alábecsülóse, hogy most kell elismernünk: a szinpadi beszéd színészeink többségénél a pszichotechnika legelmaradottabb területe.

Különösen vonatkozik ez a fiatalokra, akik szemmel láthatóan nem szoktak hozzá tanulmányaik során ahhoz a gondolathoz, hogy a szinpadi beszéd olyan tudomány, amelyhez hosszas, megfeszített és állandó munkára van szükség.

Jó néhány színésznél tapasztalhatjuk a zavaros beszédritmust. A ritmusváltozások minden belső indíték nélkül jönnek létre, megváltoztatják a ritmust gyakran egyetlen mondaton belül. Sokszor előfordul, hogy a mondat első felét szándékosan lassított ütemben mondják, a másodikat pedig szinte hadarva. Még az egyes szavakban is találhatunk zavaros ritmust, amikor a szinész a szó első felét elhadarja és a nagyobb jelentőség kedvéért a másodikat elnyújtja.- 152 -