Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

val ragad a hős érzelmeinek eredetiségével és a néző úgy érzi, hogy csak ez a magyarázat lehet hiteles.

"Ilyen váratlan alkalmazkodásokra bukkanhatunk a nagy tehetségeknél. De még ezeknél a ritka embereknél sem jön ez létre mindig, csak az ihlet pillanataiban .nl/

Idézzük fel Belinszkij zseniális cikkét, amelyet a Hamletet játszó Moosalovról irt és leirja a nagyszerű orosz drámai színész ihletett játékát és megdöbbentő, váratlan alkalmazkodásait.

"Fejét Horatio mellére hajtja és kezét annak vállára téve, mintegy átöleli, úgy mondja:

Kérlek, ha majd ez a rész felkerül,

Csak mintha enlelkem tolmácsa volnál,

Lesd a királyt jól...

Ez a ,jól* még most is visszhangzik fülünkben, mintha csak tegnap hallottuk volna, vagy helyesebben szólva még most is hallanánk. De ez a ,jól’ költőiségének végtelen volta ellenére is csak prológusa annak a hatalmas drámának, amely azonnal ezután következett. Semmiféle toll, semmiféle ecset nem Írhatja le és szegényes ahhoz, hogy leirja, amit mi ott láttunk és hallottunk. Az a szarkazmus, amely hol szegény Ophéliát, hol a királynét, hol meg végül magát a királyt vette célba, azok a rövid, szaggatott mondatok Hamlet ajkáról, amikor ott ült Ophélia karszéke előtt a zsámolyon az előadás alatt, mindebből olyan titkos, láthatatlan, de érezhető lidércálomszerü erő áradt, hogy a nézők ereiben megfagyott a vér. S ime, a király zavartan feláll; Polonius üvölt: .Fényt, fényt ide!’; A tömeg sietve távozik a színről; Hamlet értetlen arckifejezéssel néz utánuk; végül kettesben marad Horatio és a zsámolyon ülő Hamlet, aki úgy ül

1/A színész munkája, 304. p.- 135 -