Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Othello: Mit tudtam én, hogy titkon mily parázna (szünet) Nem láttam, nem tudtam, nem bánthatott: (szünet) Szabad és vidám voltam, jól aludtam,

Cassio csókját nem leltem a száján: (szünet)

Ha nem tud róla, akit megraboltak,

Ne szólj neki és meg sem is rabolták.

Jágo: Szomorúan hallom.

Othello: Boldog volnék, ha egész táborom ízlelte volna édes tagjait:

Az árkászok, és mind - csak én ne tudnám (szünet) Békém, nyugalmam... Isten veletek (szünet) Kócsagtollas had, büszke háború,

Mely becsvágyunk erénnyé nemesíti,

Ég veletek! (szünet) Ti pezsgetó dobok,

Rivalló kürtök, metsző hangú sipok,

Nyihogó mének, Isten veletek (szünet)

Isten veled, királyi lobogó,

Győzelmes harcok minden ragyogása!

S halálos ágyú, mely a halhatatlan Egek dühét dübörgőd vad torokkal,

Isten veled! Othello befejezte! (szünet)1^

Sztanyiszlavszkij kijelölte a szüneteket és figyelmeztette leonyidovot: ne tartsa kötelezőknek azokat, csak lehetségeseknek, s azt ajánlotta, hogy oly módon határozza meg az egész szerepben a szüneteket, hogy a munka eredményeként alakítson ki két-három nagy szünetet, amelyeket "vendégszünetté" dolgoz majd ki.

A "vendégszünet” nem jöhet létre belső monológ nélkül. Éppen a szerző szövegét kiegészítő, a cselekmény belső rugóit feltáró belső monológ készteti arra a színészt, hogy érzelmeit szünetben is kifejezésre juttassa.

Othello-Leonyidov szüneteit azok az őt eltöltő gondolatok hozták létre, amelyek a megfejtetlen rejtély körül

^Kardos László fordítása

129 -