Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)
A színészi szó
A növendék megszabadult a feszültségtől s így végre tudta hajtani a gyakorlatot, Sztanyiszlavszkij azonban azt ajánlotta, hogy ismételje meg és minden alkalommal egyre inkább tegye terjedelmesebbé a hangfekvést, amig hangterjedelme eléri a teljes oktávot. A feladat minden egyes ismétlésénél emlékezteti, hogy képzeletében feltétlenül egyre újabb és egyre érdekesebb feltételezett körülményeket kell létrehoznia. Az eredménnyel elégedett Torcov-Sztanyiszlavszkij levonja a következtetést: "Sikerült erősen, de nem hangosan és feszités nélkül mondania. Lám, mit eredményezett a hang felfelé és lefelé való mozgása függőleges irányban, mindenféle .voltok* nélkül, vagyis anélkül a vízszintes irányú erőfeszítés nélkül, amely megvolt az előző gyakorlatban. Ha erőre van szüksége, akkor hangjával és hangsúlyozásával fölfelé és lefelé rajzoljon különféle fonetikai vonalakat, mintha krétával huzna függőleges vázlatvonalakat egy fekete iskolatáblán. A fenti példa jellemző Sztanyiszlavszkijra, a pedagógusra. Gyakran mondta, hogy a növendék akkor sajátítja el legjobban a helyes módszert, ha azután próbálja ki, miután saját gyakorlatán érzékelte az elterjedt rossz fogások minden romboló hatását. Gyakran késztette a növendékeket erőfeszítésre, hogy aztán mindjárt önmagukon próbálják ki azt a színpadi közérzetet, amely az izmok felszabadulása után jön létre. A beszéddel kapcsolatos foglalkozásokon különösen gyakran alkalmazott ilyen pedagógiai fogásokat. Talán azért, mert a színpadi beszédet művészetünk legbonyolultabb részének tartotta. Érdekes a fenti példában az is, hogy amikor Sztanyiszlavszkij a növendékektől látszólag szigorúan vett technikai gyakorlatokat követelt, hangsúlyozta, hogy ezeket csak ak-1/A színész munkája,520.P« - 117 -
