Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

szetellenes hangkádenciákat és figurákat Írnak le és beszélt arról is, hogy a színészek egyes hangokat és szótagokat énekelnek, elnyújtanak, nem azért, hogy cselekedjenek és felszínre hozzák élményeiket, hanem hogy hangjukat mutogassák, hogy kellemesen csiklandozzák a hallgatóság dobhártyáját.

Az ilyesfajta hangsúlyozás "önmagunk hallgatásához" vezet, ami épp oly helytelen és hibás, mint a színészi önimádat és önmutogatás a színpadon, amely ellen oly könyörtelenül harcolt Sztanyiszlavszkij.

Sztanyiszlavszkij értelmezésében a hangsúlyozás a beszéd törvényeinek ismeretéből fakad, abból a törekvésből, hogy pontosan fejezzük ki a mü tartalmát.

Sztanyiszlavszkij könyörtelen volt a színészek iránti igényességében, rászorította őket, hogy megtanulják és meg is valósítsák ezeket a törvényeket. A kérdő hangsúly elsajátításának gyakorlatát a legegyszerűbb kérdésekkel kezdte. Például: "Hány óra van?", vagy "Hová megy a próba után?" És nem engedett feleletet adni, amíg nem hallott igazi kérdést.-Hallják a kérdőjelet? - kérdezte eleinte mosolyogva, majd hosszas ismétlések után már haragosan a jelenlevőktől. -Én nem hallom. Én hallok pontot, három pontot, pontosveszszőt, mindent, amit csak akarnak, de ez nem kérdőjel! Ha pedig maguk engem nem kérdeznek, akkor bennem nem jelentkezik az igény, hogy válaszoljak maguknak.- Szeressék meg a vesszőt - mondta állandóan Sztanyiszlavszkij -, éppen a vessző segítségével kényszeríthetik önmagukat valaminek a meghallására.

Amikor a vessző hangsúlybeli sajátosságairól beszélt, figyelmeztetésre emelt kézhez hasonlította,amely arra készteti a hallgatót, hogy türelmesen várja a befejezetlen mondat folytatását.

Az a legfontosabb - mondta -, hogy elhiggyék: a hang felkanyarodása után, amely a vesszőt jelzi, a hallgatóság- 114 -