Knyebel, Marija: A színészi szó - Korszerű színház 35-36. (Budapest, 1962)

A színészi szó

Sztanyiszlavszkij elemezte azt a munkát, amelyet Salieri alakításánál végzett és azt mondta, hogy bár sokan dicsérték ezért a szerepért, egyetért azokkal, akik kegyetlenül megbírálták érte. Nagy bukásnak tekinti ezt a munkát. Ez a bukás azonban olyan hasznot hozott, hogy drágábbnak és fontosabbnak tartja a legnagyobb sikernél is.

Megállapította, hogy akarata ellenére szegte meg a szerep helyes belső életét abban a pillanatban, ahogy mondani kezdte a puskini szöveget. A beszéd torz,hamisan csengő volt, és nem ismerte meg ő maga sem a külső formában saját legőszintébb belső érzéseit.

Sztanyiszlavszkij arra a meggyőződésre jutott, hogy nem tudta elsajátítani a puskini versmértéket. Minden szót külön-külön túlterhelt lélektani tartalommal, s ezzel megszegte a puskini gondolat egységét. A puskini szavak mintegy felfúvódtak; mindegyikükben olyan sok rejlett, hogy a tartalom nem fért el a formában, kitört annak határai közül, szótlan, de sokat jelentő szünetekben nyilvánult meg: minden felfúvódott szó elkülönült a másiktól. A beszéd anynyira vontatott lett, hogy a mondat végére a hallgató elfelejthette a mondat elejét.

Sztanyiszlavszkij leírja azt a feszült érzést, amelyet az az erején felüli feladat keltett benne, hogy mély érzést rejtsen a szavakba, amikor közben nyilvánvalóan érzi, hogy a puskini szöveg nehézkesen cseng ajkáról és nem fejezi ki a költő gondolatait. Ez arra késztette, hogy erőszakot kövessen el önmagán: "erőlködött és görcsösen kínlódott". Ez az állapot arra késztette Sztanyiszlavszkijt, hogy banális színészi fogéű'.khoz, vagyis a színészi élpátoszhoz folyamodj ók.

Az erőszaktól és az erőltetéstől a hang szürkévé lett, a hamisság és torzság érzése félelmet keltett a szöveg iránt és suttogásra késztette, ügy érezte, hogy suttogva könnyebben rátalál a valódi igazságra. Mindez, vagyis a bizonytalanság és a suttogás nem nagyon illett a pontosan ki- 104 -