Alterescu, Simion: Rendező, dráma, színház - Korszerű színház 34. (Budapest, 1962)
A rendezés néhány kérdéséhez
mondva tisztázását. Magától értetődő, hogy ha a színháztörténeti tanulmány tárgya a dramaturgiai és azinházi források tanulmányozása, a kutatónak nem szabad megállnia az ókor és a feudalizmus drámájánál, hanem ki kell terjesztenie vizsgálatát azokra a jelenségekre is, amelyek még nem alkotnak ugyan drámát, de közvetlen alapul szolgáltak a tényleges színházi kultúrához. A színház és dráma forrásainak kutatása az utolsó két évben állandó vitatémája volt a világ teátrológusainak. A velencei szinháztörténész kongresszus, amelyet 1957. nyarán tartottak,a szinháztörténetirás módszertani kérdésének megvitatásához vezetett. Egyesek azt a nézetet képviselték, hogy színháztörténeti kutatásokat csak szövegek alapján, illetőleg az Írásos dokumentumok kritikájával lehet végezni. Ezek megállották a tények hii regisztrálásának szükségességénél, s a módszertani problémát éppúgy mellőzték, mint annak a fontosságát, hogy a tényszerű megfigyelések kritikai analízisével ás ezek összefüggéseinek feltárásával kell kiegészíteni ezt a regisztrálást.Ily módon nemcsak kizárták a színháztörténetből a folklor-jellegü színházi jelenségeket /Belloncl olasz történész azt állította, hogy "a színház ott kezdődik, ahol megjelenik a szerző, a folklór kollektiv alkotás lévén "non sens", azaz nem színház/, de tagadják a szinháztodománynak, mint olyannak a létezését is, amelynek meghatározott tárgya és specifikus kutatási módszere van. Pr. Stadler /Hollandia/ homlokegyenest ellenkező álláspontra helyezkedett, azt követelve, hogy "a színházi jelenség kapjon szélesebb értelmet". Színházról kell beszélni mindenütt - mondotta -, ahol néhány ember szerepet játszik, és nyilvánosság előtt jelenik meg,a középkor vallásos színjátékéiban éppúgy, mint a népszokások esetében." Ezt mindenfajta színháztörténeti kutatás alapelvének tekintve, Pr. Stadler arra a végkövetkeztetésre jut, hogy "ha a színházi jelenséget csak a hivatásos színészekkel játszó szin- 89 -