Alterescu, Simion: Rendező, dráma, színház - Korszerű színház 34. (Budapest, 1962)
A rendezés néhány kérdéséhez
amikor arra kényszerül, hogy a papaág szolgálatában alkosson, a humanista kritikai szellem hívőjének bizonyul, mert szembeszáll a vallás skolasztikus tanaival, a klerikális blgottsággal, s egyházi tárgyú festményeibe ie világi szellemet visz, vallásos témák feldolgozásakor aktokat is fest, s ezzel elismeri a testi erő és szépség értékét. KI rí t«»r.n hőse történelmileg helyesen ábrázolt színpadi alak. A drámairó nagy művészi fejlődését bizonyltja a reneszánsz trilógia utolsó része, mert a történelmet materialista módon értelmezi, és nelyeeen ítéli meg az egyéniség történelmi szerepét. Michelangeln úgy jelenik meg az ábrázolásban, mint annak a társadalomnak képviselője,amelyben élt, személyiségét a reneszánsz humanizmusának eszmevilága, az uj osztályok megerősödése, az akkori olasz társadalom progresszív fejlődése határozza meg. Michelangelo történelmi képe kiegészül forradalmi jellemvonásaival. Letéve a szobrászvésőt és a kalapácsot, Michelangelo felölti a florentir szabadságharcosok bőrmellényét ée nemezkalapját, akik készek városuk romjai alá temetkezni, de nem adják föl a harcot. A szenvedélyes, szabadságharcos polgár ée az elszánt igazságot kereső művész jellemvonásainak összekapcsolódásából születik a nagy alkotó alakja. Michelangelo szenvedélyesen, állhatatosan keresi az igazságot az életben és a művészetben egyaránt. Michelangelo művészete a humanista gondolkodás anyagi kifejeződése; kifejeződése annak a koncepciónak, amely elutasítja a valóságtól való menekülést, a miezticizmust, a fanatizmust és képmutatésnak tartja a túlvilágról szóló Ígéreteket. A reneszánsz művész leghőbb vágya a humanizmus szolgálata - s Michelangelo művészete ezt valósítja meg. A trilógiát lezáró dráma főhősének jellemzése a kor széleskörű problematikájának Írói átélését bizonyltja. Michelangelo tettein és gondolatain keresztül a szerző a korezak tipikus vonásait, legjellemzőbb társadalmi-történeti- 67 -I
