Alterescu, Simion: Rendező, dráma, színház - Korszerű színház 34. (Budapest, 1962)

A rendezés néhány kérdéséhez

drámai vizión alapul, amely az ideológiai állásfoglalással és a valóság sajátos konfliktuózus megjelenítésével van kapcsolatban. Jelentős müvet nem lehet meghatározott törvények alap­ján alkotni. Nem beszélhetünk holt, megmerevedett törvény­szerűségek, valamely normativ drámaesztétika alkalmazásáról a szocialista dramaturgiában, hanem olyan uj, forradalmi formák megtalálásáról, amelyek az uj tartalomnak megfelel­nek. Az egzisztencialista drámától különbözően,amely minden drámai formát elvet, a szocialista realista dráma megújítja a drámai formákat, fölhasználva a világirodalom legnagyobb müveinek tanulságait. Éppen Marx Károly mondotta, hogy a görög művészet és a görög éposz "bizonyos tekintetben utol­érhetetlen modellnek és zsinórmértéknek számit."^ A drámai folyamat meggyőző ereje magának a drámának a természetében van,az élet értelmének és az alapvető ellent­mondások feltárásnak módjában, abban, ahogyan életrekelti a valóságot, és megalkotja a jellemeket. De a drámai cselek­mény ereje azonnal csökken, mihelyt a dráma szcenikai kró­nikává, emberek és események "drámai" elbeszélésévé válik. Ebből a megállapításból arra lehetne következtetni, hogy ily módon tagadjuk a brechti színház dramaturgiai ér­tékét. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy az epikus szín­ház, úgy, ahogyan azt Bertolt Brecht elképzelte, azon az elven alapul, hogy az érzések forrásai mindig ellentmondá­sos tények, hogy "a magatartást mindig ellentmondó és soha­sem egyszerű érzelmek és reflexiók határozzák meg." A brechti epikus színházat nem kell és nem lehet feti­sizálni, formájából nem kell és nem lehet dogmát csinálni, minthogy lényege magának az életnek a dialektikája, »agy német színházi emberek állapították meg nem is egyszer,hogy ez a színház a meg-megujuló harcokból eredő morált és esz­tétikát követi. 9/ Marx-Engels: Művészetről. Irodalomról. /Szikra, 1950./ 38

Next

/
Thumbnails
Contents