Alterescu, Simion: Rendező, dráma, színház - Korszerű színház 34. (Budapest, 1962)

A rendezés néhány kérdéséhez

A szinháztörténószek moszkvai ülésszaka erőteljesen rá­irányította a figyelmet korunk nagy szinészegyéniségeinek tanulmányozására is, mert ez nagy mértékben hozzájárul majd a jelenkori színház, a szocialista realista színház elméle­tének kialakításához. Hasonló értelemben mutatott rá az ülésszak a szinházesztétikai problémák kutatásának, vala­mint egy olyan tanulmány kidolgozásának a szükségességére is, amely a szocialista realista módszer kialakulását a drámairodalomban és a színházművészetben tárgyalná. Egyik alapvető problémája ez a jelenkori színháztudománynak,mint­hogy közvetlenül kapcsolódik Sztanyiszlavszkijnak az utóbbi években a szinháztörténéezek körében ie sokat vitatott mód­szeréhez, illetve ennek tanulmányozásához. Meg kell említeni, hogy a mi szinházi szaksajtónkban is - különösen a T~ atrul és a Cont^ mp or an ni hasábjain - történtek kísérletek Sztanyiszlavszkij rendszerének lebe­csülésére, sőt elferdítésére. Hzek a kísérletek arra irá­nyultak, hogy Sztanyisziavszkij rendszerének elméletét és gyakorlatát csak az úgynevezett "esthovi" drámára alkalmaz­zák. A rendszer meghamisitásável főkéit a revizionista esz­téták próbálkoztak, akik ily módon akarták elméletileg meg­alapozni az expresszionista elemek becsempészését a szocia­lista realista színházba, A szovjet színháztörténéezek ülésszaka azt mutatja, hogy "a párt általános irányelvei a dogmatizmue, s különö­sen a revizionizmus elleni harccal kapcsolatban teljes mér­tékben vonatkoznak a színháztudományra is", s szakembereink számára értékes buzdítást jelentenek a. színháztörténet ide— clógial tisztaságának megvédésére, Megjel ént : £turji aj cercetárll de i torja artei 1958. l.sz. 185-Î99.1.- 103 -I

Next

/
Thumbnails
Contents