Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

Együttes nélkül nincs kollektiv művészi egész. Jó Othelloalakitás és csapnivaló Jágó olyan egység, mint Levitan fái és a szobafestő ege.

Mindenekelőtt mi magunk, színészek, a szinpad alkotó művészei vagyunk a felelősek érte, hogy művészetünk ilyen kaotikus állapotban van és ilyen a vélemény róla. Nem tanulmányozzuk és nem dolgozzuk fel művészetünket - és még büszkék is vagyunk erre. Ilyen varázsszavaink vannak, mint ihlet, bensőség, öntudatlan alkotás. Olyan sokan értik, mit jelent az ihlet és a bensőséges? Jelszavaink vannak, ostoba hagyományaink, de semmiféle alapunk.

"Művészetre nem lehet tanitani, tehetsége legyen az embernek."

Ha ez igy van, akkor legyen bennünk lelkiismeret, ne nyaggassuk az embereket és zárjunk be minden sziniiskolát,a tehetségek majd gomba módjára nőnek.

Az olyan színház, amelyben a színészek uralkodnak és mindegyikük úgy játszik, ahogy neki tetszik - az ilyen szinház engem lóversenyre vagy futóversenyre emlékeztet. Az ilyen művészet sport.

A közönség betódul, a színészek lovak módjára bemutatják tudásukat. De nem is, még a lóversenyen is valami rendre van szükség, különben mindenki nyakát szegi.

Sokan tanulnak zenét, rajzolást, táncot és a többiek nézik, hogyan tanítják a másikat. Ott tudják, hogy vannak valaniféle hangjegyek, hogy meg kell tanulni valahogy tartani a kezet, minden nap néhány órán át gyakorolni kell. így van ez a festészetben is. Mindenki tudja, hogy nem olyan könnyű ceruzával és ecsettel bánni. A nagyközönségből ki ne próbált volna már táncolni, ki nem pottyant el, ki ne értené, hogy a tánchoz fejlődésre és gyakorlásra van szükség. De a színházban? Eredj és Játsszál. Ha tehetséges vagy, lesz értelme, ha*nem, semmi nem lesz belőled.

De mi a tehetség? Húsz éves gyakorlatom azt mutatja, hogy a felvételi vizsgán elsőnek végzett növendék igen- 86