Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

Megjegyzések a színházi kritikáról

A színésszel szemben, akit mindenki önálló alkotónak ismer el ónálló művészetében, a színésszel szemben, akit oly hevesen védelmeznek most a rendező állítólagos ártó és elnyomó erőszakától, vele szemben pontosan ellenkező követelményeket támasztanak, nevezetesen hogy átlagon felül termékeny legyen. Ha egy Andrejev-szerü szerzőt elitéinek azért, mert évente két darabot ir, az úgynevezett jó színésztől megkövetelik,hogy évente legalább tiz alkotást, illetve szerepet hozzon létre. De ez még semmi. Hogy lehet abba belenyugodni, hogy a vidéki színészeknek évi 150-200 alkalommal is kell Játszaniuk? Ha megjelenik egy színház, amely évi három darabot ad elő, a mindegyikhez ötven-száz próbával készül fel, sokaknak az a véleményük, hogy ez meglepő, hallatlan és céltalan dolog. A próbáknak ezt a nagy számát gyakran a rendező despotikus hatalmának rovására Írják, mondván, hogy ezzel megfojtja a színészek ihletét, vagy pedig a szinészeket tartják tehetségteleneknek, akiknek ilyen tömérdek próbára van szükségük.

Az esetek többségében nemcsak a sajtó, a színházzal foglalkozó komoly irodalom és a tömeg gondolkodik igy, igy vélekedik a színészek túlnyomó többsége is, s még büszkélkedik is vele, hogy egy-két próbával közepes eredményekre képes a kollektiv alkotásban. Miből származik ez a nyilvánvaló ellentmondás?

A színész alkotómunkája talán természeténél fogva ellentétes más művészeti ágak alkotómunkájával?

Nekünk, a színpad szakembereinek módunk volt megfigyelni és összehasonlítani művészetünk útjait más művészeti ágak alkotóinak fokozatos alkotási módjával. Gyakran csodálkoztunk rajta, mennyire hasonlítanak ezek a folyamatok, kezdve a születés momentumától a kihordás és a mü befejezésének pillanatáig. Ezenkívül tapasztalatból ismerjük művészi anyagunkat, vagyis az emberi testet és lelket. Ez az élő, változékony anyag, amely minden más művészi anyagnál változékonyabb, megszokásra, tapasztalatra szorul, ezeket- 78 -