Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

A színész munkájáról szóló mű előzetes anyagából

ezt a senki előtt nem ismeretes szépséget befogadhassa va­laki, művésznek, nem egyszerű embernek kell lennie. Annak ellenére, hogy az ember Ízlése, vágyai, hiedelmei, eszmé­nyei változnak és fejlődnek a századok folyamán, a szabad művészetben az örök szépség változatlan, egyszer s minden­korra megállapított törvényei uralkodnak. Ismétlem, azé a bizonyos szépségé, amelyről senki sem tudja, hogy micsoda. Annak ellenére, hogy a színpadi művészetet szintetikus mű­vészetnek nevezik, megállapították, hogy a drámában mindig a drámai művészet játssza a főszerepet, a diszletező művé­szet és a többi művészet pedig osak kiszolgáld szerepet játszik, csak a színészek háttere. Az operai színművészétben a zene játssza a főszerepet, a táncművészeiben a tánc stb. Ennek a szabálynak az alapján azt mondják, hogy a fő­szereplő művészi hátterének, sőt jelmezének aprólékos ki­dolgozottsága árt a főszereplőnek, mert elvonja a közönség figyelmét az előadás és a darab hőseitől. A közönségnek a szinész és a szerep lelkét kell látnia és éreznie, nem pe­dig az egész mű alkotójának lelkét. Ebből az derül ki, hogy nem mindig veszélytelen dolog a főszereplőket korhű és élethü környezettel körülvenni. Azt mondják, hogy ily módon a színházat régiségkereskedéssé vagy néprajzi múzeummá ala­csony! thatják. A szinház mindig maradjon színház. Ezen kí­vül léteznek még a részek harmóniájának és az egészhez való viszonyának igen bonyolult és zavaros törvényei stb., stb. Bár a technika minden területén óriásiak a sikerek, a haladás nem érintette a színházépületek építkezését. Ezért a nem eléggé beavatott nézőnek itt is sok hagyományos kon­venciót kell megszoknia. Az életben például a napfény fent­­ről jön, a színházban viszont alulról. A természetben nin­csenek arányosan szabályos vonalak, a színházban viszont síkokat állítanak fel és a fákat egyenes vonalakban helye­zik el. Az életben az ember nem nyúlhat fel kezével egy nagy kőház emeletére, a színpadon ez teljesen lehetséges. 28 -

Next

/
Thumbnails
Contents