Sztanyiszlavszkij: Új ösvényeken - Korszerű színház 33. (Budapest, 1962)

A színész munkájáról szóló mű előzetes anyagából

értheti minden finomságában a haladás világméretű feladatait és törekvéseit, számításait, nem oldhatja meg annak az életnek és emberi léleknek a feladatait sem, amelyeket a színésznek kell élő testbe öltöztetnie.

Mindenekelőtt nagyon finoman fejlett, finom értelmű és érzelmű ember legyen a színész, aki élő testbe öltözteti és értelmezi az irodalom legfinomabb müveit. Talán beszélni sem érdemes róla, hogy ezt csak tanulással lehet elérni.

Ha elismerjük, hogy a színész társadalmi hivatása a szerzővel való együttműködés és a próféta szerepe, kell-e még arról beszélni, hogy a színész legyen müveit, képzett és fejlett ember?

II

lehet-e jó szinész ostoba emberből? Betöltheti-e az ilyen a szinész nevelő hivatását és lehet-e a szerző munkatársa?

Erre a kérdésre a logika tagadóén válaszol. Valóban: hát a színészi alkotás folyamata nem éppen az érzés ás az értelem közvetítésével folyik le?

Értelmezhetjtik-e a szerző müvét, ha nem tudjuk követni gondolatának magasságát és érzésének mélységét? A szinész csak úgy válhat a szerző munkatársává, ha ilyen módon közeledik hozzá és minél jobban megérti egymást a két közös alkotó, annál teljesebb lesz müvük. Az ilyesfajta alkotás a színésztől a szerzőével rokon érzéseket és gondolatokat kíván meg. Ezt a szív egymagában, a fej részvétele nélkül soha nem érheti el.

Igaz, a múlt század hetvenes éveinek egyik hires színésze arról volt Ismert, hogy milyen nagyszerű alakításokat nyújt tragikus szerepekben, de arról is, hogy - milyen ostoba. Hem egyszer volt alkalmam látni az erős érzés és a gyenge gondolkodóképesség egyesülésének egészen más eredményeit és ezért ezt a ritka esetet kivételnek tekintem. Ta- 19 -