Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

ju, vastagon púderezett asszony, tudja, hogy ez az utolsó esélye: vagy megkaparintja a szegény fickó végrendeletét, vagy bele kell nyugodnia a nyomorba. Magasan csukott, barnásfekete taftruhát visel és szalagos főkötője alatt olyan tisztességesnek látszik, mint maga Madame de Maintenon. A jegyző sovány öregember, paróka nélkül; kerek szemüveget visel, keze régi zsebmetszőre vall. Kopott ruhája még az elmúlt korszak bélyegét hordja magán, sőt, mintha a lábát is húzná - persze, hiszen gályarab volt. A jelenet félhangon játszódik, a törvény embere időnként célzásokat mormol, Béline pedig, feszült és gyűlölködő arccal,ádázul mosolyog, valahányszor Argan rápillant. Ugyanígy kidomborítják Argan kegyetlenségének undoritó voltát is, aki hajlandó mindenből kiforgatni családját és iszonyú cinizmussal kérdezi: "Mondja meg, kérem, mit tehetek, hogy neki adhassam vagyonomat és megfosszam tőle gyermekeimet?" Elérzékenyül: "Leikecském, a szivemet hasogatja." És mikor a jegyző, fuldoklását látva, sürgeti: "E könnyek nem helyénvalónk, kérem, még egyáltalán nem tartunk itt!" - panaszosan mondja: "Ha meghalok, lelkecském, csak azt fogom sajnálni, hogy nincs öntől gyermekem." A jegyző félénk bátorításképp mosolyogni próbál: "Még megjöhet", de Béline jeges pillantására hirtelen elhallgat. És az asszony magával hurcolja kifulladt férjét, olyan gyorsan, ahogy az csak járni képes, miközben a meggörnyedt jegyző alázatosan követi azt a nőt, aki fáradozásáért és becstelenségéért néhány tallért majd odavet neki.

Vígjáték, bohózat, dráma; mindhárom jelenetet el lehet játszani ugyanazon szöveg alapján, anélkül, hogy akár csak egy vesszőt is megváltoztatnánk. És /teszi hozzá Gaston Báty/ könnyen hozhatnánk még fel egész sereg példát arra, milyen nagy a rendező felelőssége és milyen hatalma van mind a jóra, mind a rosszra."

Ily módon már el is jutottunk a műfajok kérdéséhez.- 93 -