Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

nyitás feltételezi továbbá, hogy a rendező ismeri magukat a színészeket is, szerepkörüket, adottságaikat és hibáikat, tehetségük határait. Ennek megfelelően hires példáik akadtak arra, hogyan fedezett fel valamilyen tapasztalt és hozzáértő rendező színészeket még önmaguk számára is. Olyan kritikai munkáról van itt szó, amely csak akkor lehet hatékony, ha a rendező képes megmagyarázni, miért "jó" ez és miért "rossz" az, és belülről tudja analizálni a dolgokat, számolva az ember és a színész adott sajátos pszichológiájával.

A drámai kompozíció és a játék azonban még nem minden. A rendezőnek, mint művésznek bizonyos módon vissza kell tükröznie alkotásaiban kora szellemét; ezért követelmény számára, hogy ismerje a közönség pszichológiáját. Láttuk, hogy az előadáis csak sikkor éri el célját, ha a szinpad és nézőtér között bizonyos kapcsolat van. Ez a kapcsolat mindig bizonyos, állandóan változó problémákat vet fel /a mü, a színész stb. szempontjából/, amelyek mindenképpen szerencsés és világos megoldásokat követelnek. ^ közönségnek a szinjátékbeui való részvétele, amelyre oly erősen és oly különféle módon törekednek mindenütt, végtelenül bonyolult és összetett kérdés és a színház szempontjából teljes értékűen nem valósítható meg többé vagy kevésbé gépies utón,mesterséges vagy önkényes képletekkel és eljárásokkal. Éppen itt van szükség rá, hogy a művészi - tehát társadalmi - küldetésének tudatában lévő rendező érvényesítse személyes súlyát, bizonyságot téve erejéről és egyéniségéről.

I- 85 -