Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

ták választani a kecsesség vagy a szépség szempontjából legmegfelelőbb sikokat, felületeket, kiterjedéseket, a fény meghatározott 'beesési szögének és intenzitásának megfelelően; és mert a rendező aszerint tudja többé vagy kevésbé szerencsésen megszabni egy csoport vagy egyetlen színész testtartását és mozgását a díszlethez és a jelenet értelméhez viszonyítva, hogy mennyire képes ő is "körüljárni" színészeit.1^

e/ A festészetet.mert ha igaz is, hogy a "fekete-fehér" révén feledhetetlen hatásokat érhetünk el, sőt például a szobrászatban vagy a filmben az életet rendkívül intenzitással fejezhetjük ki segítségével, a szin /és a színjátékban való elosztása/ mégis lényegbeli eleme a színházi előadásnak.

Köztudomású, hogy a szin általában erősen hat az ember érzékenységére,bizonyos fokok és formák szerint. Tudjuk azt is, hogy a színek között vannak olyanok, amelyek fizikailag és fiziológiailag aktívabbak. Ezért hát a festmények tanulmányozása, az olyan müvek elemzése, amelyekhez a művész, ösztönös Ízléstől indítva, leginkább vonzódik, éppoly nélkülözhetetlen a rendező számára, mint a már említett művészetek. Egyébként meg kell jegyezni,hogy a rendezők gyakran a festményben - vagy pontosabban a képben - keresték az ihletet munkájukhoz. Éppen a "kép" eszméje túl soká uralkodott a színházban sülhoz, hogy mára teljesen kiveszett volna; hatása ma is fellelhető, és ez a hatás ez esetben káros, mert sérti a szerkesztési, építészeti szempontokát. A felszin, a maga szemfényvesztő optikai csalódásaival, olyan szilárd u alomra tett szert, hogy a terjedelem gondolata nehezen tud érvényesülni minden színházban. Ez a színpad sajátos optikájából ered, hiszen manapság a néző a maga helyéről általában nem annyira perspektívában, mint inkább

X// Gondoljunk vissza Adolphe Appia szavaira a világítás

szerepéről.- 82 -