Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

hanyagolni. /Vajon nem Molière nyomán született meg a színpadon a "szöveges balett"?/

b/ A zenét, mert ritmusa, üteme, hangneme, hangsziné és gyakran a "kiséret" is a szó igazi értelmében vett rendezés elemeihez tartozik; továbbá mert még olyankor is, ha ténylegesen nem jut szerephez, azaz nem kisér, nem emel ki, nem köti össze a játékot a szavakkal és - ami szerepének csúcspontja - nem vesz részt a játékban, ott is úgyszólván láthatatlanul, a mélyben, jelen van; és mert ahhoz, hogy valaki igazi rendező legyen, ismernie kell a nagy mesterek müveit, értenie és élveznie kell nemcsak kifejezésbeli, de épitő, szerkezeti tulajdonságaikat is.

Továbbá mert a színpadi kompozíció szabályai,bizonyos harmonizálási és hangszerelési eljárásokat idézve, gyakran mintegy kiegészítik a zenei kompozíció szabályait.

Továbbá mert egy rendezőnek nemcsak meg kell rendelnie a zenei anyagot a zeneszerzőtől, hanem képesnek kell lennie arra is, hogy bizonyos fokig irányt szabjon a zeneszerző fantáziájának és ellenőrizze munkája értékét a kitűzött célhoz viszonyítva; és mert neki magának is tudnia kell tájékozódni minden kor és minden ország zenéjében ahhoz, hogy éppen azt a dalt, azt a dallamot, azt a zenei részletet válassza ki, amely egy mozdulat, egy gesztus, egy replika, sőt egy szó - vagy egy csend - érzelmi és értelmi hatását, minőségét és értelmét elevenebbé, erőteljesebbé, igazabbá teszi. És ez az ének, ez a dallam, ez a zenei részlet soha nem lehet "kivül" a játékon, idegen a drámától, hanem bele kell olvadniuk, egészen addig, hogy szükség esetén még a szöveg vagy a szinész helyét is átvegyék és egy pillanatra, egy percre vagy még tovább ők képviseljék, ők jelentsék magát a drámát.- 79 -