Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)
Első rész: A rendezés elméletéről
kok minden változatosságával és intenzitásával, mindenfajta színkombinációval, mindenrendü erőfokozattal. A kezelésnek ez a viszonylagosan könnyű volta először természetesen a természet teljes utánzásának gondos kutatására vezetett; de mint más területeken, a végén itt is úrrá lett a konvenció, amely teljes szabadságot engedélyez egyfajta másodlagos, valóságon túli valóság felidézésére. 3. Zene, hangok, zajok Tagadhatatlan,hogy a hangok és a zajok gyakran fokozzák egy szó, egy szinpadi játék színházi értékét, mégpedig, az esetek legjobbikában, nem annyira azzal, hogy az adott szót, az adott játékot kiemelik, hanem inkább azzal, hogy szoros, úgyszólván szerves módon vesznek részt kifejezésükben. A zene szerepét, Lope de Vega és Molière ellenére - hogy csak "klasszikusokra" hivatkozzunk -, már jobban vitatják. A spanyol dráma például valóban egyszerre volt irodalmi és zenei. Lope de Vega, Calderon, Guilhem de Castro, magas költői értékű müveikben, a zenét szinpadi elemnek tekintették. Juan de Encina dramatizált pásztorénekei és villancicói, azaz karácsonyi játékai számára maga szerzett csodálatos, három vagy négy hangra irt dalokat.^ A zene, mondotta Nietzsche, megteremti "a diszlet lényegét". Mégis, alkalmazása számos olyan technikai problémát vet fel, amelyet mindmáig csak részben oldottak meg. Darius Milhaud, tapasztalatból, igen helyesen jellemezte e nehézségeket, mikor azt irtás "A beszélt szó és a zene két Guillén /vagy Guilhem/ de Castro /1569-1631/ spanyol drámairó. Legismertebb müve a Cid ifjúsága, amely Corneille Cidjének lett forrása. - Juan del Encina /vagy Enzina, 1469?-1529?/ spanyol költő és drámairó. Számos müvéhez maga szerezte a zenét. Színmüvei az átmenetet jelzik a spanyol vallásos és világi drámairás között. - /A szerk./- 71 -
