Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Első rész: A rendezés elméletéről

nyiszlavszkij felsőbbrendűség« ezen a téren a színpadi, anyagok elmélyült ismeretében, valamint saját egyéni Ízlésében rejlik. "A magam részéről - mondotta Gordon Craig - nem osztom Sztanyiszlavszkij látásmódját. De itt nem az a fontos, hogy megvizsgáljuk ennek az elméletnek az értékét /tudniillik hogy a realizmus az a kifejezési mód, amelynek segítségével a színész feltárja az iró pszichológiáját/: néha találhatunk gyöngyszemeket a porban is és a földre szegezett tekintet néha az ég visszfényét pillanthatja meg ott."

A SZÍNHÁZ "UJRATEATRALIZÁLÁSA" És GEORG FUCHS ELMÉLETE

Ha igaz, hogy a XVI. század drámája - az erzsébetkoriaké, elsősorban Shakespeare-é, Ben Jonsoné, Marlowe-é és a nagy spanyoloké, elsősorban Lope de Vegáé és Calderoné - arra törekedett, hogy a középkori színház vallási szertartás-jellegét kollektiv, általános emberi szertartással helyettesítse, a XVII. században viszont, a "játékvezetődnek a színpadról való eltűnésével, végleg megvalósult a színművészet és a drámairodalom azonosulása. Más szóval: a szöveg szinte kizárólagos szerephez jutott és igy a színház reprezentatív formái általában többé-kevésbé kamaraszínház! méretekre zsugorodtak; a népet távol tartották és immár semmiféle szinielőadás nem akasztotta meg többé "egy egész város életét". Ez az oka, hogy amikor a XIX. században a "tömegek" egyre nagyobb jelentőségre tettek szert, uj szellemi koncepció alakult ki, amely viszont szükségessé tette a technika ujjáteremtését. Ebben a vonatkozásban igen nagy szerepet játszottak Georg Fuchs elvei, amelyeket A színház forradalma cimü müvében /Die Revolution des Theaters. 1909/ fejtett ki. Részben meghatározták egy Reinhardt vagy egy Piscator - hogy csak ezt a két német rendezőt említsük -, arra irányuló kutatásait, hogy előadásaikat /mint ahogy ezt- 36 -