Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

külön próbajelmezeket és próbakellékeket alkalmaznak: ilyen módon a végleges jelmezeket nem hordják le. Ilyenkor kevéssé kényes és olcsó anyagokat használnak. És így a színész otthon érzi magát szerepe mezében és nem szorul arra, hogy játékát az utolsó próbák során revideálja. E módájaer lehetővé teszi azt is, hogy kipróbáljuk a jelmezek és a kellékek hatásosságát a játék szempontjából,és ne halasszuk az utolsó napokra a nélkülözhetetlennek Ítélt igazításokat, az előadás megkívánta módosításokat. Felesleges tovább időzni e gyakorlat előnyeinél, amely hozzájárul az előadás gazdaságosságához.

Bizonyos daraboknál épp ilyen hasznos, ha az arcfestésre és a maszkokra vonatkozó terveket és vázlatokat is már ebben a stádiumban bemutatják.

Egy stilizált régi jelmez, fegyverek vagy ritka kellékek használata ugyancsak megköveteli, hogy felfedezzük a pontos hangnemet és a játék ütemét. Bizonyos kényszerű gesztusok vagy testtartások például szinte természetszerűleg indítanak arra, hogy erősítsük fel hangunkat, mert igy kapja meg a dialógus a maga igazi értelmét; vagy bizonyos visszafojtott vagy felgyorsított mozdulatokat sugallnak, amelyek nem kevésbé járulnak hozzá az előadás szimbolikus értelmének érvényesüléséhez. Ezek a hang- és mozgásbeli változatok a szinházi nyelv specifikus ismertetőjelei.

Az első emlékpróbák folyamán a szerző és a rendező valamennyi elhatározásának tökéletesen világossá kell válnia. Ha a statiszták rögtön nem vesznek is részt közvetlenül a munkában, ha úgy tartottuk szükségesnek, hogy szerepüket egy kijelölt asszisztens tanitsa be, a rendező mindig ismerteti a színészekkel csoportosításukat és eltervezett mozgásukat; a továbbiakban pedig,a választott vagy a néző- 14-3 -