Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Bevezetés. Általános kísérlet egy színházi koncepció felvázolására

Ha ezt az érvelést végigvisszük, ily módon jogosnak találjuk a klasszikusok színpadi tolmácsolásának a kor és főleg a jelen körülmények által meghatározott szabadságát. Ilyenkor csak "X. nyomán” alkotott színjátékokról beszélhe­tünk, amelyekben többé vagy kevésbé a rendező foglalja el az Író helyét. Ez esetben nem követelhetjük az eredeti ab­szolút tiszteletben tartását. Abszolutumok a színházban sincsenek, csak úgy, mint másutt. Ezeknek a - mozgatórugói­kat tekintve - jogos előadásoknak általunk ismert legrep­rezentatívabb példája Gogolnak Meyerhold által ujjáterem­­tett Sevlzorja. valamint az Alekszandr Tajrov által ujjá­­teremtett racine-i Phaedra. /Ez utóbbinak jogosultságát legnagyobb részét illetően egy olyan, az orosz színház Iránti rokonszenwel alig gyanúsítható kritikus is elismer­te, amilyen Gábriel Boissy, a ComoediábanA Igen, ezek az előadások jogosultak, mindenesetre azzal a feltétellel, ha nem csinálunk belőlük mintaképeket, nem keresünk bennük képleteket és még kevésbé következtetünk sikerükből arra, hogy az eredeti megszűnt létezni vagy más módon nem adható elő. A kivételből nem lehet szabályokat levonni] elegendő, ha nyilvánvaló módon és látványoséul fejezi ki egy bizonyos kulturális és civilizációs állapot szellemét avagy e szel­lem bizonyos formáit egy kisebb vagy nagyobb közönségréteg előtt, egy olyan művész tehetségén vagy géniuszán át, akit a színházban rendezőnek hivünk. Reinhardtól Piscatorig, Sztanyiszlavszkijtól Ohlopkovig, Gordon Craigtől Louis Jouvet-ig, Jacques Copeau-tól Jean Cocteau-ig, Charles Dullintől J.-L. Barrault-ig valójában semmi nem kezdődik élőiről: mindent másképpen, u.i módon csinálnak, és mégis, minden kisérlet és siker mélyén különféle, nagybecsű szép­ségek rejtőznek, amelyek gyakran messze sugárzóan példar­­szerüek - mert e szépségek élnek. Az elvont teóriák, a szakmai képletek veszélyt jelen­tenek a színházban is és ha mást akarnánk felfedezni ben­- 13 -

Next

/
Thumbnails
Contents