Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

ilyen módon a felületek ismerete kiegészül a valóságos ki­terjedések ismeretével. A rendezőpróbák megkezdésének pillanatától fogva nagy­­szerephez jut a munka irányítására választott módszer,amely nemcsak a munka minőségét, de időtartamát is meghatározza. Ismét hangsúlyoznunk kell: ha a rendező a lehető legponto­sabb tervre támaszkodik, amely magában foglalja a jelenetek sémáit, valamint a gondosan kidolgozott átmeneteket és át­kötéseket, akkor nincs más dolga,mint hogy világossá tegye az önmaga szabta célokat; minden további korrekció csak az előre nem látható helyzetekhez való alkalmazkodásból szü­letik és semmilyen alapvető elhatározást nem tesz vitássá. Ha viszont a rendező alkalmi ihletére, spontán Ízlésére és szakmai tudására hagyatkozik - ahol valójában nagyon is gyakran a rutin és a ripacskodás jut szóhoz - és csak meg­közelítő "kanavász", alkalmi jegyzetek nyomán dolgozik, ak­kor bizonyos, hogy a rendelkező próbák sokkal hosszabbra nyúlnak, mint az hasznos lenne és a szükséges rögzítettség fokát csak ingadozások, habozások, visszakanyarodások és megbánások után érik el. Márpedig mindezek a tényezők - hacsak nem lép közbe a géniusz vagy a véletlen - könnyen vezetnek olyan előadáshoz, amelyből hiányzik az őszinteség és amely minden esetre nagy mértékben alatta marad annak a színvonalnak, amelyet, indokoltan, lehetségesnek hittek. Ez utóbbi esetben továbbá valóban legjobb elhalasztani a dísz­letek kivitelezését mindaddig, amig a darabot tökéletesen, elejétől végig "le nem rendelkezték". A rendelkezőpróbák munkája jelenetről jelenetre, kép­ről képre, felvonásról felvonásra folyik. Általában kerülendő az a gyakorlat, hogy az első fel­vonás rendelkező próbájáról azonnal áttérjünk annak emlék­­próbájára. Ez egyfelől késleltetheti a diszletek kivitele­zését, másfelől meggátolja a színészeket abban, hogy mi—- 138 -

Next

/
Thumbnails
Contents