Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

Ma is megesik még, hogy a darab felolvasását konvencionális ceremóniának tartják. Ez súlyos tévedés. Ha a rendező vagy a szerző azt tudja hangsúlyozni, amit kell és érzékelhetővé tudja tenni a célul kitűzött siker értékét, akkor ez az első szinházi találkozás döntő lehet,mert nemcsak egyszerűen érdeklődést, hanem tartós lelkesedést vált ki, ez pedig végtelenül hatékony és kedvező tényezője az előadásnak.

Ha klasszikus műről van szó, könnyen érthető, mire hivja fel a rendezői expozé a munkatársakat. A szöveghez mindenki hozzáférhet, sőt, talán ismeri is mindenki; annál fontosabb tehát, hogy a rendező előadása dramaturgiai elemzést tartalmazzon, amelyből élesen kitűnik, mi a szelleme, a jellege, az értelme az általa elképzelt ujjáteremtésnek.

II. AZ ASZTALI MUNKA /ASZTALI PRÓBÁK/

Habár a "felolvasást" követő "asztali munka" rendszere Franciaországban kevéssé használatos, annál gyakoribb külföldön, különösen Németországban és Oroszországban. A legkiválóbb szinházi emberek hangoztatják fontosságát, sőt nélkülözhetetlenségét.

Az asztali munka rendszere lehetővé teszi az előadás legfőbb elemeinek hatékony és ha kell, türelmes kidolgozását, kiküszöböli a komoly tévedések veszélyét, hasznos javításokra ad alkalmat, meggátolja a munka minőségére ártalmas időveszteséget és ingadozásokat; továbbá szükséges mértékére zsugoritja a rögtönzést. Egyszóval: biztosítja az előadás művészi és anyagi gazdaságosságát.

Az asztali munka eredményességét olyan rendezők vitatták, akiknek fantáziáját inkább a kísérlet és a véletlen ingerli, mint a töprengés és az ismeretek. E tudományos jellegű munka kötött voltát szembeállítják a művészet szabadságával. Ez az álláspont bizonyos, meglehetősen komoly- 130 -