Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Bevezetés. Általános kísérlet egy színházi koncepció felvázolására

azt a szándékot, hogy hevességük, amellyel egy káros hely­zet ellen tiltakoznak, elég erős legyen egy hatásos reakció kiváltásához. Szükséges lenne, hogy azok a festék, zeneszerzők és mindenekelőtt Írók, különösen pedig a költők, akik a ren­dezővel és a színészekkel való teljes szolidaritásban kí­vánnak a színház számára dolgozni, elsajátítsák mindazokat a specifikus eszközöket, amelyekkel ez a művészet rendelke­zik. Sz a művészet a kitűzött célnak megfelelően és a drá­ma minden pillanatában hol az egyik eszköznek, hol a másik­nak adhat nagyobb szerepet, de végsó soron valamennyire tá­maszkodik, noha leginkább kétségkívül a színészre. Egyéb­iránt a színészt a drámaíró általában jobban Ismeri, mint a többi színpadi elemet: hiszen való igaz, hogy a színész az a közvetlen, eleven elem, amelynek egyénisége - erényei­ben és hibáiban egyaránt - a legnyllvánvalóbban mutatkozik meg. Bizonyos technikai körülmények között azonban a többi színpadi elem is ugyanannyira meghatározza egy mü drámai koncepciójának, szerkesztésének és Írásmódjának ha nem Is teljességét, de legalábbis egy részét. Az Író szemében töb­­bé-kevésbé és túlságosan is gyakran a színész biztosítja darabjának értékét és sikerét /a valóságban sikerét néha, értékét azonban alig/. Ezért történik meg, mint mindnyájan tudjuk, hogy valamely szerző, legjobb esetben szakmai tor­zulásból, egy meghatározott színész számára Ír szerepet, ami, elméletileg, tarthatatlan álláspont. A festők, mikor hajdanában hozzájuk fordultak, hogy újítsanak fel egy silány - mondjuk igyi elavult - diszle­tet, makettjeik elkészítésében olyan elveket követtek, ame­lyek műtermi festményeik esetében sikeresek voltak. Nem vetettek sok ügyet a játék követelményeire, a színpad tech­nikai lehetőségeire, és nem igen törődtek a színház sajátos optikájával sem, amelynek törvényei nem szükségképpen azo­nosak a perspektíva törvényeivel; modelljeik "adaptálásá­nak" gondját a gyakorlati szakemberekre bízták. Igaz, hogy 11

Next

/
Thumbnails
Contents