Moussinac, Léon: Kézikönyv a rendezésről - Korszerű színház 32. (Budapest, 1962)

Második rész: A rendezés gyakorlatáról

Ezért hát a rendezőnek, miután lerögzítette a díszlet, a jelmezek és a kellékek nagyobb vagy kisebb szerepét a tervezett előadásban - kivételes esetektől eltekintve -, tapasztalt és gyakorlott festőművészt kell választania /a pusztán technikai szakember mint művész, nagyon középszerű lehet/, aki tehetsége, Ízlése, egy drámai műfaj vagy stilus iránt tanúsított sajátos megértése révén a leginkább képes lesz az előadás vezérlő gondolatát a maga eszközeivel kifejezni és - kifejezve - fel is fokozni.

Hogy választásunk helyes legyen, magától értetődően számolnunk kell a következő tényekkel:

a/ Változtathatatlan színpaddal rendelkezünk-e avagy olyan színpaddal,amely többé-kevésbé bonyolult gépezetekkel van ellátva /és az olasz felszerelésű színpad leszármazottja-e vagy valamilyen más rendszeré/.

b/ Felületben vagy terjedelemben tervezett díszleteket /festett vásznakat vagy festett szerkezeteket - rögzítetteket vagy mozgathatókat/ akarunk-e használni.

c/ A műhöz véleményünk szerint megfelelőbb-e, ha csalóka díszleteket /takarásokkal, hátterekkel stb./ és klasszikus perspektívát használunk vagy pedig plasztikus diszlet- és jelmezformát, amely a maga sajátos perspektivikus megoldásaival magasabbrendü hatást gyakorol a nézők érzéki felfogására /például a primitívek vagy a kubisták modorát követő torzítások/. Itt természetesen, ahogy már kifejtettük, abból indulunk ki, hogy a díszletek, jelmezek, kellékek döntő mértékben játékeszközök.

Aszerint, hogy a választott vagy a körülmények által megszabott világítási rendszertől függően - akár rivaldához, trégerekhez, felső lámpasorhoz kötött, akár rögzített és mozgatható fényszórók által sugárzott világításról /vagy e két rendszer kombinációjáról/ van szó - a rendezés használ-e függönyt vagy sem /az utóbbi esetben a diszletváltozások nyílt színen történnek/, a díszlettervezőnek többé vagy kevésbé tudnia kell idomulni a játék és a színpad vala- 108 -