Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

IV. Jegyzetek munka közben

Mert valóban, vállalkozásunk elevenségét a váltakozás ritmusa táplálja. Ha epizódszerep után egyik napról a másikra főszerepet játszik, a jó szinész kis szerepeket is hajlandó eljátszani. A kis szerepek tehát jó kézbe kerülnek. Ha rövid időn belül több szerepet, néha egymástól nagyon elütő szerepeket alakítanak, a színészek rugalmassá válnak és fejlődnek. Nem fásulnak el és nem fog rajtuk a "rutin" rozsdája. Miután a színészek mindezekkel a szerepekkel találkoztak, a végén jobban megismerjük művészi lehetőségeiket, ennélfogva jobban tudunk szerepet osztani. És "egy jól kiosztott darab félig már meg is van rendezve".

A daraboknak ez a folytonos váltogatása népes műszaki gárdát kiván; lehet, hogy ez költséges dolog, de mesterségünket ez tartja fönn. A gépészek, a világosítók, a kárpitosok, a különböző műszaki részlegek, amelyek ebben a szép kollektiv munkában résztvesznek, nem sinylik meg ezt a rendszert. A váltakozás élteti valamennyiük szakmai tudását is.

Azáltal, hogy - hála a repertoárrendszernek - szabályos időközökben mutattunk be egy-egy uj alkotást, színházunk ugyanakkor kialakított egy valódi közönséget is, amely figyelemmel kiséri erőfeszitéseinket és egyben lehetővé is teszi azokat. Ez a közönség módot ad rá, hogy ne legyünk kitéve az "átfutó" közönség szeszélyéinek, amely csak a sikerszag után megy. Márpedig,hogy merészségeket is megengedhessünk magunknak, hogy a színház művészi életének oltárán is leróhassuk a magunk adóját, meg kell követelnünk magunknak a tévedés jogát is; kell, hogy lehetőségűnk legyen tévedni is. A repertoárrendszer elbírja a tévedéseket és a hűséges, munkánkat mindig érdeklődéssel követő közönség elnézi őket. Hány darabot nem is mertünk volna bemutatni, ha nem állunk a repertoárrendszer alapján!

Végül: a repertoárrendszer lehetővé teszi a kísérletezést; ugyanakkor rendszeresen visszatérünk a klasszikus- 92 -