Barrault, Jean-Louis: Gondolatok a színházról - Korszerű színház 31. (Budapest, 1962)

II. A színészről

Az öt elemi szabály után, amely az igazi - a rendes, a realista - színház alapja, lássuk most a költőibb törekvéseket.

Mindenekelőtt itt van a transzponálás szabálya. Miután már lelkiismeretesen felépítettük munkánkat /a színészi, a rendezői, a tervezői munkát/ az igazságra, megengedhetjük magunknak, hogy mindent elfelejtünk, mindent letörlünk és mindent újrakezdünk. És néha, az ihlet jó csillagzata alatt megtörténik, hogy az ember talál vagy inkább fölfedez egy magatartást, amely első pillantásra látszólag nem az igazra alapul, viszont olyan erényeket foglal magában, amelyek azt vetítik ki, ami több, mint igaz. Ez a költői játékmód.

Vegyünk példaként újra Scapint.

Föntebb megpróbáltuk leimi azt a módot, ahogyan Scapin szerintünk logikus módon lép színre. Az indítás módjának erről a felfogásáról egyébként hasonlóan vélekedett Jouvet is,amikor ő rendezte a Scapint. Mindazonáltal Jouvet a Sespinben nem Így hozott be engem. Jouvet igen nagy rendező volt és megengedhette magának, hogy teljes mértékben az igazságra támaszkodva transzponálja ezt az igazságot és belőle kiindulva valami újat találjon ki.

Jouvet tehát a Scapin esetében azt találta ki. hogy én ne "bejöjjek" a színpadra, hanem "megjelenjek", mint aki sehonnan sem érkezik. Scapin hirtelen magasodik fel a színpad kellős közepén; mintha a szolgák fejedelme jelent volna meg.

Az igazság törvényét tiszteletben tartották, hiszen Scapin belső ritmusa lassú maradt, de az a tény, hogy belépése megjelenéssé változott át, kezdettől fogva olyan poótikus hangnemet adott a darabnak, amely jelenetről jelenetre tovább visszhangzott. Még ha a Soap in bohózat lenne is, Jouvet-nak akkor is joga volt rá, hogy rendezését a költői bohózat felé hajlítsa. Márpedig Molière nem bohózatnak, hanem vígjátéknak nevezte, vígjátéknak,- 33 -